Többféle várakozás csendje vesz körbe bennünket.
Várjuk a telefont, hogy vajon jobbra fordul-e menyünk állapota, aki éppen orvosnál van.
Várjuk Kati és Robi érkezését, akik az esti órákra ígérkeztek hozzánk látogatni.
Várjuk, hogy el kell-e menni Leviért az óvodába.
Várom, hogy maradéktalanul elmúljon influenzám.
Várom, hogy kevéssé eseményes hétköznapok tegyék lehetővé, hogy igazán arra
várakozzunk, aki máris a miénk, mert mi az övéi vagyunk.
131. ZSOLTÁR. GYERMEKI LELKÜLET (Zarándokének Dávidtól) Uram, nem dölyfös a szívem, szemem nem tekintget gőgösen. Nem keresek nagy dolgokat, amelyek meghaladják erőm. Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem. Remélj, Izrael, az Úrban, most és mindörökké! Közöm. Adventi hangulatú rövid ima, amennyiben amolyan „magábanézős” időszak ez. Dávid is ezt teszi. Úgy tudja, nem gőgösködik, lelke elcsendesül, békére lel. Ilyenkor mi is magunkba nézünk, lehántunk minden hamisságot, bálványt, visszahúzó erőt, salakot és kidobálunk minden ballasztot. Lelkünk békéjét így nyeri vissza. S immár elmondhatjuk a zsoltárossal: Remélj az Úrban mindörökké!
2015.12.04. 14:09 emmausz
Advent (úrjövet), várakozás
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr848139550
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek