Mickey webnaplója

Nem akarok magammal foglalkozni, de most megteszem, úgyis kerestem a témát mai posztomhoz. Előbb arra gondoltam, hogy körbefotózom a megnyílt fonódó villamoshálózat érdekesebb részeit. Aztán lemondtam erről, mert hallásvizsgálaton vettem részt. Akkor hát kezdjük az elején.
Legénykoromban éreztem, mit éreztem, tudtam, hogy elnyűhetetlen vagyok. Éteri, működő tökéletes. Menyasszonyom kérdésére, hogy áll a nadrág a fenekeden, szuggesztíven azt válaszoltam, hogy nekem nincs fenekem, hogy képzeli, hogy ilyen méltatlan dolgokat tartok magamban. Nos, mára megváltozott a helyzet. A rendelőbe igyekezvén olvasom, hogy ösztöndíjat írnak ki irodalmi érdeklődésűeknek 16 és 30 éve között. Erről lekéstem, próbálom érteni. Álláshirdetések. Ezekről is lekéstem. Sorbanállás után elkészült fülológiai helyzetemről a felmérés. Így még „hetvenkedés” előtt összegeztem jelen állapotomat. 1. Az orrom teljesen egészséges, bár járatai inkább szűkek, mint trombitajellegűek. Szemem – hibámon kívül – szemüveggel működik. Még nem volt szükségem hályogműtétre. Szájamból eldobáltam a fogakat. Protézisem cseréjére gondolnom kell, de a jelenlegi is bírhatós néhány évig. A fülem? Hát az határeset. A vizsgáló szerint halláskárosulásom örökletes. Kérdi: Volt-e problémám a fülemmel? Nem – adom meg a választ.
– Valakinek a családban? – firtatja tovább. – Nem – emlékezem vissza rosszul – apám 49 évesen elhunyt. Jól hallott. A folyosón jut eszembe, hogy anyai nagyszüleim tragédiája abban állt, hogy nagyapám gégéjét elpipálta, suttogva beszélt, nagyanyám meg kezdett süketedni, s egyre kevésbé értette, hogy mit kíván mondani nagyapa. A vizsgáló elmondta, hogy 50 e ft alatt van olyan készülék, amely passzív életmód mellett elégséges. 100 e. ft alatt valamivel az, amely mellett elviselhető aktív életvitel folytatható. Elkértem a névkártyáját azzal, hogy még el kell tűnődnöm a hogyan felől. A fülspecialista értékelte a leletemet. A fülkárosodás fennáll, kb. a korommal arányosan. Azt kell eldönteni, hogy elég azt hallanom, ami átjön, illetve társaságom elfogadja, hogy kicsit hangosabban beszéljen hozzám. Ha én vagy környezetem a változtatást igényli, akkor érdemes venni hallókészüléket. Ezen is el kell még tűnődnöm. Legelőször is el kell fogadnom, hogy már csak „majdnem” vagyok tökéletes. A tendencia pedig kétségtelenül adott. (Vö. Préd 12,1–8) És most ideidézem a soron következő ószövetségi fejezetet.
Préd 6. f. Más bajt is láttam a nap alatt, amely súlyosan ránehezedik az emberre.  Van, akinek Isten adott gazdagságot, kincseket, megbecsülést, és semmi sem hiányzik neki abból, amit szíve kíván. De Isten nem engedi, hogy élvezze, hanem idegen élvezi. Ez hiábavalóság és szörnyű gyötrelem! Lehet valakinek száz fia és ugyanannyi lánya, megérhet mégoly magas kort is, de ha nem élvezheti javait, és tisztes temetésben sincs része, akkor azt mondom: az elvetélt magzat boldogabb nála. Ez sötétségben jön és sötétben megy, sötétség borítja még a nevét is, az nem látta a napot és nem ismeri az éjszakai nyugodalmat – egyik sem több, mint a másik! Ha az kétszer ezer évig élne is, de nem volna örömére, akkor nem ugyanoda jut mind a kettő? Az ember minden fáradozása a szájáért van, de a gyomra mégsem telik meg. Mivel van többje a bölcsnek, mint a balgának? És mit tartsunk a szegényről, aki a nyilvánosság előtt fenn tudja tartani a látszatot? Jobb a szem pillantása, mint a gyomor jóléte? Ez is hiábavalóság és szélkergetés! Ami van, azt már rég nevén nevezték; meg van az is szabva, mi lesz az emberből, és így nem szállhat perbe azzal, aki hatalmasabb nála. Ha sok a szóbeszéd, csak szaporodik a hiábavalóság. Mit nyer vele az ember? Vajon ki tudja, mi válik javára életében az embernek, hiábavaló életének pár napján, amely elsuhan, mint az árnyék? Hiszen ki adja tudtul az embernek, őutána mi lesz a nap alatt? Közöm. Jobb a szem pillantása, mint a gyomor jóléte? Ez is hiábavalóság és szélkergetés! Igen, a szemek kívánsága, a gyomor követelőzése. Jelen vannak! János apostol írja: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit (6,63).”  Igen, igen, de... az ember esendő. Idejének jelentős hányadában hiábavalóságokkal és szélkergetéssel foglalkozik, noha tudván tudja, hogy a Hatalmasabbra kellene függesztenie a tekintetét.