Mickey webnaplója

Három anekdota a bejárati ajtónál álló slágfertig szerzetesről.
Legyen a neve – teszem azt – F.
1. F. áll az ajtóban, szélesre tárja az éppen indulni készülő látogató előtt. Az elbúcsúzik, elhalad a kert irányába. F. tekintete a fogason állapodik meg. Azon nyomban utána szól távozó vendégének:
– Te, nem a te kalapodat látom a tartón?
– De, az enyém, köszönöm.
– Kapd csak le, haha, még visszajönnél itt nekem, ha nem veszem észre idejében. Na, nézzenek oda!
2. F. lefelé robog a lépcsőházban. Az ajtóban kisebb tömeg, cigarettaszag. Egy nő pöfékel.
Kérdi F:
– Te még mindig dohányzol?  
Mire a nő:
– Sajnos nem sikerült abbahagynom, kedves F.
– Ejnye-bejnye.
F. bejön az irodába:
– Nem tudjátok, hogy ki ez a nő?
3. A bejárati ajtóban F. összefut egy reverendás úrral. A tőle szokott közvetlenséggel szólítja meg:
– Hát te ki vagy?
A megszólított a tőle megszokott szerénységgel:
– BL püspök vagyok.
F. pukedlizve:
– Szentatyám, ne haragudj rám, hogy nem ismertelek föl sebtében.
***
Néhány szó a közlésvágyról:
Ha sikerül néhány jól elkapott fotót készítenem, alig várom, hogy a napi posztom elkészüljön, hogy aztán desszertként megosszam a fb-on a képeket is. Ez a késztetés szinte fizikai sürgetésként jelentkezik. Lehet, hogy csupán a közlésvágy, lehet, hogy az önkifejezés lehetőségének a sürgetése ez?
Fotókról: A tárgyakat ábrázoló képek olykor kifejezőbbek és többet mondanak, mint a személyekről készültek. Gyanítom, hogy először az épületeket, tájakat ábrázoló képek fognak lapátra kerülni, s a személyekről szólók túlélik amazokat. Hiszen nagyszülő korba lépve is érdekli az illetékeseket, hogy egykor milyen folt fizimiskájuk.   
Iz 24. f.
4. JÖVENDÖLÉSEK A VÉGSŐ IDŐKRŐL
Íme, az Úr elpusztítja a földet, kopárrá teszi és elcsúfítja a színét, lakóit pedig messze szétszórja. A pap úgy jár majd, mint a nép, az úr, mint a szolgája, s az úrnő, mint a szolgálója. Az eladó olyan lesz, mint a vásárló, a kölcsönadó, mint a kölcsönvevő, és a hitelező olyan, mint az adós. A föld elpusztul, s úgy jár, mint akit kifosztottak. Igen, az Úr mondta ki ezt ellene. Gyászba borul, elhervad a föld, a földkerekség elhervad, elsorvad, s elenyészik az ég is a földdel együtt. Tisztátalanná lett ugyanis a föld lakóinak lába miatt, mert áthágták a törvényt, megszegték a parancsokat, s megtörték az örökre szóló szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és megbűnhődnek, akik rajta laknak. Tűz emészti meg a föld lakóit, és csak kevesen maradnak életben.
A romba dőlt város
Gyászol majd a must, elfonnyad a szőlőtő, sóhajtoznak mind a vidám szívűek. Elhallgat a vidám dobszó, a vigadozók zaja elcsöndesül, s a hárfa hangja is elhal.
Nem isznak többé dalolva bort, s keserű lesz az ital a mulatozóknak. Romba dől a pusztulásra ítélt város, bezárt házaiba senki be nem léphet. Panaszszó hallatszik utcáin: Nincs többé bor, vége minden vidámságnak, az öröm elköltözött a földről. Csak pusztulás maradt a városban, kapui is romokban hevernek. Éppúgy lesz majd a földön a nemzetek között, mint amikor leverik a bogyót az olajfákról, és a szüret elmúltával összeböngészik a szőlőt. De ők örömükben dicséretet zengenek, ujjonganak a tenger felől az Úr fölségének. A szigeteken is az Urat áldják; a tenger szigetein az Úr nevét, Izrael Istenének nevét dicsőítik. A föld határáról halljuk az énekszót: Legyen dicsőség az Igaznak! Hanem én azt mondom: „Elég már, elég! Jaj, az árulóknak, akik hűtlenül járnak el, az árulóknak, akik mindenestül hűtlenek!” Rettegés, verem és tőr vár rád, lakója a földnek! Aki elmenekül a rettegés hangja elől, az verembe esik. És aki kimászik a veremből, azt tőr fogja meg.
Az ítéletről szóló jövendölés folytatása
Bizony, megnyílnak az ég zsilipjei és meginognak a föld alapjai. Recseg-ropog és megreped a föld, meghasad és megrendül a föld. Inog a föld, mint a részeg, s leng, mint a hevenyészett kunyhó. Úgy ránehezedik gonoszsága, hogy elesik, s többé már nem kel föl. Azon a napon majd meglátogatja az Úr az ég seregét fenn a magasban, és a föld királyait lenn a földön. Összegyűjti őket, mint foglyokat egy veremben, bebörtönzi, s hosszú idő múltán megbünteti őket. Akkor elpirul a hold, a nap megszégyenül, mert a Seregek Ura trónjára lép a Sion hegyén, Jeruzsálemben, és felragyog dicsősége véneinek színe előtt. Közöm. A végső időkről jövendöl Izajás. Ítéletet tart a Teremtő. Mivel halálunkban kiesünk az időből, az ítélet ekkor fog utolérni bennünket. Isten időtlen. Ő VAN