Mickey webnaplója

Gyerekként megismertük a sakkozás szabályait, ismertük a lépéseket, így, ha éppen ahhoz volt kedvünk, leültünk sakkozni. Máig fülemben cseng a tesók (vagy a saját) érzelmi kitörése(m):
- Most már aztán kaszabolok!
Általában akkor került erre sor, amikor már alig volt mivel kaszabolni. De mégis. Rombolni az ellenfél állását, lecserélni még, amit lehet. És aztán jött az elkerülhetetlen vég a pőre királlyal...
Vagy a tábla felborítása, ami tiszteletlen formában, de elismerte a partner győzelmét.
Amikor az ember kénytelen szembenézni testének lassú megtöretésével, és még ép ésszel képes is felfogni, akkor tehet még egy lépéssorozatot, hogy javítson látásán, hallásán, fogazatán, stb., stb., hogy élhetőbbé varázsolja önnönmagát. A beavatkozások száma a hanyatlással arányosan nő, majd képtelen az utóbbi az előbbivel lépést tartani.
Ez ellen nincs apelláta. De addig „kaszabolhat” mindenki.
És meg is teszi, mert élni szép és élni jó.
„Az élet szép, élni jó,
élni, élni nagyon jó” – fogalmazta Levi ötévesen.
És az is.
Tehát mély levegő, és kezdődhet a renoválás.
Hogy milyen mélységben?
Azt ember meg nem mondhatja. Az orvosok se képesek rá.
Salamon Bélánál az igazság, aki elmesélte, hogy már jócskán benne a korban meglátogatta orvosát, és elmondta neki, hogy szeretne télikabátot csináltatni a szabójával. Az iránt érdeklődik tehát, hogy milyen anyagot vásároljon. Mire orvosa megjegyezte: Persze, csináltasson, de ne nagyon jó anyagot vásároljon hozzá.