Ma csalódást okozott a Sodrás utca. Idill sehol. Valaki letépte az orrom magasságában magát kellető akácvirágfürtöt. Nem húzom oda a feljebb lévőket. Azok illatát szippantsák be a kétméteres romantikusok.
A HÉV-en valakinek az újságjára rákattanok. Olvasom: Méregtelenítés. A téma nem ismeretlen számomra. Különféle szerek, teák váltogatott alkalmazása nyomán távoznak belőlünk a mérgek és a férgek, amennyiben korábban bennünk voltak. Csak remélem, hogy nem minden, pl. a bélflórából, hanem csak azok, amelyek életünket megkeserítették, betegségeinket belülről okozták, s nem azok, melyek segítenek az emésztésben, egészségünk fenntartásában.
Teszem azt, kipucolódtak belőlünk a mérgek. Ezek után csak arra kell vigyázni, újra belénk ne kerüljenek. Ám, korábban sem kerültek volna belénk, ha a mi vigyázatunkon múlt volna a dolog. Mit lehet itt tenni? Évente beszerezni egy méregtelenítő készletet? Vagy megszokni, hogy mérgesek vagyunk, vagy beérni testünk átmeneti fellélegzésével. Bármelyik variációval élünk, felvetődik a következő: Mitől vagyunk mérgesek? Lelkünk méregtelenítése hogyan történjék meg? A test tisztulása nyomán lelkünk is tisztul-e? Biztosan nem, legalábbis nem olyan mértékben, mint a testünk. A sérülések nyomot hagynak bennünk. Emlékezetünkben, élményeinkben, tapasztalatainkban, kapcsolatainkban. Igazán s lelki sértések kívülről érnek többnyire, hacsak nem vagyunk mazochisták.
A katolikusoknak mázlijuk van, mert kiengesztelődhetnek Istennel, akitől segítséget kapnak. De a többiek? Pszichológushoz fordulnak? Melyik iskola képviselőjéhez? Mi lesz azokkal a sérülésekkel, melyek nem az illető iskola eszközeivel gyógyíthatók?
Azt hiszem, fontos az emberi kapcsolatok ápolása, a szeretet érintéseivel való élés. Ez sokféle módon valósulhat meg, mert – nem tudok jobbat a közhelyszerű kijelentésnél – a szeretet találékony. Hajrá leleményesség.
Utolsó kommentek