Ha ezután esetlegessé válna munkanapokon megszokott bloggyártásom ritmusa, annak egy oka van, itthon ülök (vagy nem ülök) a számítógép előtt. A munkanapnak inkább van ritmusa, mint a szabadságnak. A számítógép itthon a legnyagyobb szobában van, ahol mindenki jelen van, játszik, szétszór, tévét néz, beszélget, s leginkább ül a számítógép előtt, vagy áll annak a háta mögött, aki éppen a PC előtt ül. Így kissé nehézkesebb elmerülni az éppen feltoluló gondolatokban. Most még csend van, mert az ifjabb nemzedék az igazak álmát alussza. Csak a verebek csiripelnek, és a hétköznapi közúti forgalom nonstop zaja cifrázza a még monotonabb PC-zúgást.
Tegnap hazahoztam A Szív dupla számát (El is olvastam nagyjából), Tücsi pedig az Új Embert, a Famíliát, korábban a Reader's Digestet. Ezeket is kivégeztem. Két cikkből megtudtam, hogy milyen az élet Medugorjében. Milyenek az oda látogató újságíró (Elmer) benyomásai. Megtudtam, hogy érdemesebb-e akkus fogkefét venni, vagy elég, ha elemest vesz a gondos nyárspolgár. Megismertem egy rakat gyerekszájat, s átlapoztam igensok témát. Kicsit azt éreztem, mint a tévé távkapcsolójának a kezelése közben. Sok dologról szólnak írások, s nem mindig találom a közepüket.
Ám mégsem ez a kérdés. Hanem az: Kell-e az én koromban még, hogy megsokasítsam a világról szóló információimat: Generációm nem egy tagja befejezte földi pályfutását. Többször bevillant: saját apánknak 49 év adatott arra, hogy közölje velünk mindazt, amit tud őseiről, magáról, elképzeléseiről, élményeiről, hitéről stb. Kb 11 évvel kevesebb idő alatt kellett neki minden lényegeset elénk élni, megmutatni, elmondani. Ha tovább él, később még sok újabb részlet megvilágosodott volna? Ki tudja? Talán. Valószínűleg így is elmondta a lényegeseket. Így hatvan felé azt kell gondolnom, hogy magam is elmondtam már a legfontosabbakat. Ami még hátra van, az csupán színezi a korábbiakat. Nemde?
Utolsó kommentek