Mickey webnaplója

A mai evangélium mindig megnosztalgiáztat.
A kafarnaumi századosról szól, aki megnyílik Jézusnak – mondván: Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” –, elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.
 Valaha, amikor én még ifjú voltam, középvezetőként néhány beosztottamat dirigáltam, (és mentek, és jöttek, és tették), miközben a teljesítményekkel el kellett számolnom a felső vezetésnek (mert alárendelt ember voltam). A rendszerváltozás óta megváltozott ez a rendszer. Előbb Kft-tagként később a Min. elnöki sajtóirodán legfellebb, ha a titkárnőknek, gépíróknak és a takarítónőnek mondhattam ilyeneket. Utóbb a jezsuitáknál szinte mindenki jó évtizeddel idősebb nálam. Ráadásul magam gépelek.
Tényleg. Nem akar-e valaki alárendeltem lenni? Aki megy, aki jön, s aki teszi.
Persze nem erről szól igazán a perikópa, hanem inkább arról, hogy az amúgy pogány századosnak akkora volt a hite, hogy Jézus ennek láttán „távgyógyítással” rendbe tette szolgáját. S megüzente az egész földkerekségnek: sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és „asztalhoz telepednek” Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.