Mickey webnaplója

Ez a történet nem egy eltűnt mozlimról szól, nem is arról, hogy én milyen baromi jó fej vagyok, mert imádkoztam a másik ember gyógyulásáért, inkább egy meg nem válaszolt kérdést kíván a levegőben hagyni, mely úgy lebeg a légben, mint feldobott labda, amely elfelejt visszaesni.
Idáig két ízben kísérleteztem azzal, hogy egy-egy szentté avatandó közbenjárását kérjem emberek gyógyulásáért.
Önmagában a dolog logikus. Jó a betegnek, mert – talán - csodamód felépül mások örömére, s jó a kanonizálás ügyének, mert kiderül, hogy eredményes volt a közbenjárást kérő ima.
Mielőtt további izgalmakat keresnél, sietek kijelenteni, hogy mind a két beteg meghalt. A jelöltek egyikét boldoggá avatták, a másikat még nem.
Az első eset már régebben volt, akinek a közbenjárását kértem, Salkaházi Sára volt, és akiért, az egy sokgyermekes anya, akit végül is elvitt a rák.
A második egy fiatalember volt, saját gyermekem osztálytársa. Életerős, mozgékony fiú. Érettségi után utolérte a szklerózis multiplex. Rettenetesen sajnáltam. Tehát reménykedtem: Hátha megtörténik a hihetetlen, s magához tér. Az pedig nyilvánvalóan nem magyarázható természetes módon. Nos nem is lett „eredményes” ez a közbenjáráskérés, merthogy a fiú időközben elhunyt. Egy húga maradt meg a szüleinek. Robert Schumant pedig - akinek közbenjárását kértem - még nem kanonizálták.
Hová lett imám? – kérdezheted, s ha úgy tetszik, kérdezhetem magam is.
Nem marad más válaszom, mint az, hogy Isten útjai nem a mi útjaink, gondolatai nem a mi gondolataink. Belőlem az ember szól, emberként gondolkodom, nem úgy, mint Ő. Nem látom az ok-okozati összefüggéseket, mert nem látom a jövő felől a jelent, csak a múlt felől nézek a jelenbe. Csak emlékeztetőül: Jézus korholja Pétert, aki kikel Jézusnak ama szavain, hogy a közeljövőben halálra adják. „Ez nem történhet meg Veled” – véli Péter, Jézus pedig imigyen szól rá: „Távozz tőlem sátán, mert emberi módon gondolkodol!”
Lám-lám, én megpróbálok emberi módon gondolkodva kérni (mert ember vagyok), s ehhez képest történik, ami történik.
Ők pedig – a jobblétre szenderült beteg és a kanonizálásra váró „boldog” - „odaát” megbeszélhetik - akár egymással is -, miért volt szükségképpen az, ami a Gondviselés rendelése, s jót mosolyognak földhöz ragadt elképzeléseinken.