Mickey webnaplója

XIV. Axióma: A kielégített keresletek újabb keresleteket szülnek. (Mint ahogy a konfliktusok oldásával újabbak keletkeznek).
Az utóbbi időszakban neki kezdtünk összegyűlt pénzünk befektetéséhez. Azt is mondhatnám, hogy ez amolyan romlás-összeomlás elleni módszeres küzdelem. De azt is, hogy félelmeim vannak a tekintetben, hogy nem áll meg a folyamat, amíg egyetlen huncut fillér (na jó, forint) csiklandozza a zsebünket. 
Sorra veszem a történéseket. Egy hete kifestettük a nagyszobát, mert ez volt az az utolsó zug, melyet nem érintett eddig festő ecsetje.  Na jó. Másnap megvettünk egy mosógépet, mert a régi napjai meg vannak számlálva, s elég kíméletes áron találtunk Bosch márkájút. Na jó. Tervezzük, hogy első megrendülésünkben a klímaváltozás miatt árnyékolástechnikai eszközöket veszünk igénybe külső nyílászáróinkat tekintve. Ez olyan hivatalos megfogalmazás, mint űrgödrös árnyékszéknek nevezni a budit. Na jó. De már a konyhabútor vásárlás is ante portas, és ha lebontjuk a régit, akkor kiderül, hogy az bővebb volt, az újba nem férő holminak újabb tároló szükséges. A fal átfestése elkerülhetetlen, mert nem ugyanazt a felületet takarja az új. Ugyanez vonatkozik a padlózatra is. A dominó-elv működésbe kezd, és nem látszik a sorozat vége sem időben, sem térben, sem pénzben.
Persze belátom mindezeknek a szükségességét, de mégis…
Visszatérve a Boschra, belekerült 80 000-be (ez itten a reklám helye), de hazahozták, de üzembe helyezték, de adtak mellé egy gőzölős vasalót – szintén Bosch. Felhozták az emeletre, s eljutottak vele a fürdőszoba ajtajához. Itt vége lett az első felvonásnak, mert a kereten becsusszanna a gép, de az ajtólap nem engedi. Mondom, szedjék le, hogy beférjen. Törekedtek rá, nagyapó húzta nagyanyót, nagyanyó fogta az ajtót, de nem ment. Uramfia, mit látnak szemeim, mondaná Ágoston unoka: a vízszintes áthidalónak ütközik az ajtó, tehát a felső keretléc nem engedi levenni az ajtót. Azt kellene kiműteni, hogy az akció végre eredményesen befejeződjék. Nem láttam át a keretillesztés mikéntjét, mi marad ilyenkor – a próbálkozás. Két marokra fogtam a szépséges mahagóni keretet, és felcsavartam, mint a szőnyeget. Két nagyobbacska szög által biggyesztetett a takarólemez a fenyőalapnak, s csakugyan ívben felhajlítható volt. Mint kiderült egy-egy szög két oldalt beverve alkotta azt a vízszintes tengelyt melynek mentén a felhajlítás lehetséges volt.
Nem tudom, milyen sejtés alapján veselkedtem neki e feladatnak, talán abban bíztam, hogy a szocialista építőiparban megszokott volt a látszatos és gyenge munka. Ha az ajtókeret meg van építve, akkor aligha birkózom meg vele. Így viszont könnyűszerrel: Igaz, hogy éppen emiatt nem valószínű, hogy földrengés esetén alá merészkedek (ahogyan a klasszikus tanítás szól), mert első dolga rám rogyni.
Hát ennyit a szükségletekről, a konfliktusokról, Boschról és Mekk-mester építéstechnikájáról.