Mickey webnaplója

Minden tettünk láncreakciószerűen hat a világra. Mert mindennek mindenhez (és mindenkinek mindenkihez) köze van közvetlenül avagy közvetetten. Úgy képzelem, mint a lavinát indító hógolyót. Úgy, mint a tóba vetett kavicsot. Az egész tavon végiggyűrűznek a hullámok.
Az írás is ilyen tett.
Aki mindig ugyanazt írja kisebb-nagyobb változtatásokkal, az a többiek idejét rabolja.
Aki nem írja le azokat a tudnivalókat, melyek mások szolgálatára, örömére volnának, mulasztásos hibát követ el.
Aki terjengősen közli mondandóját, az mások idejével játszik és teszi próbára türelmüket.
Aki megfogalmazásaiban csúsztat, annak írása olvasta után sem ismerik meg a valóság adott szeletét a bizonytalanságban hagyott vagy éppen félrevezetett olvasók.
Aki a valóságot hűen tükrözi, az fontos munkát végez, mert sokaknak ad igaz élményt, igaz ismeretet, de legalábbis a valóságról tájékoztat.
Felmerülhet a kérdés: Létezik-e objektív tájékoztatás? Megvalósulásában nem hiszem, hogy van, de törekvésként feltétlenül.
Mindennel így vagyunk.
Ha azt kérdezed: Van-e tökéletes munka, azt mondom, nincs, de törekedni kell rá.
Ha azt kérded, van-e tökéletes könyv, azt mondom, nincs, de minden közreműködőnek lelkiismereti kötelessége a könyv tökéletességén dolgozni, tudva tudván, hogy itt-ott hiba csúszhat be.
Teljes életünk erről szól.
Megismételhetetlen földi létünk minden tette változtat az egész világon. Ezért semmi sem mindegy.