Attól függ, kinek a lelkét kell vizsgálni. Tapasztalatom szerint „a többiek” kritikája, azaz lelkiismeretének megvizsgálása lelkesen és könnyedén megy. Ugye mindnyájan hallottunk parlamenti megnyilvánulásokat. Másról se szólnak, mint hogy a másik(ak) mit vétett(ek).
Mindenesetre a saját lelkiismeretünk megvizsgálása sehogy se akaródzik ugyanazzal a lelkesedéssel sikeredni. Pedig milyen közel vagyunk magunkhoz.
Tegnap olvastam Hatala István visszaemlékezéseiben (1922-ben a Délvidéken született nőgyógyász), hogy elutasította mindenki részéről a kritikát. Maga is árnyaltabban kezelte kollégáiról alkotott képét. Mint mondta, Iustitia bekötött szemmel mérlegel, és mérlegének két serpenyője van. Minden emberre vonatkoztatható, hogy egyaránt sorolhatók jó és rossz tettei, tulajdonságai, ha nem is egyforma mértékben. Mindenesetre ő a munkatársainak elmondta a jót is, és csak aztán a neki nem tetsző dolgokat. Úgy fogalmazott: méltatásra, és nem kritikára méltó az ember.
De hogy az értékelések is relatívak, azt az a vicc világítja meg, mely szerint: Az araboknak nem lehet cipőt eladni, mert mezítláb járnak a Szaharában – mondja az egyik vélemény. A másik szerint roppant nagy mennyiségű cipőt lehet eladni az araboknak, mert ma még mind mezítláb járnak a Szaharában. Magam is megtapasztaltam hasonlót, mert nekem el lehetett adni az Auchanban két szellős, nyári, fehér nadrágot. Sajnos mindkettőnek vége lett egy hónap alatt, mert a combjaim közé eső részek néhány hetes hordás után a dörzsölődéstől egész egyszerűen kilyukadtak. Lehetne mondani: Többet kellett volna venni belőlük, mert gyorsan tönkre mentek. Én azt mondom, egyet se kellett volna venni belőlük, mert méltatlan gyorsasággal tönkrementek.
Utolsó kommentek