Ez a szlogen tegnap jutott eszembe.
Az on-line eléggé érthető a számítógépet-internetet használók körében. Afféle mai istenbizonyíték. Mert miről van szó?
Arról, hogy Isten – ha szakad, ha fúj, nyári napban téli szélben, harmatban, s ha hull a hó (félre téve a vonalas nótát), szakadatlanul, éjjel-nappal, örömünkben és bajunkban, ha távol érezzük tőle magunkat, ha szeretetének ölelését véljük felfedezni, ha szegénység vesz körül bennünket vagy bőség, ha magányosak vagyunk avagy éppen nagy társaságban mulatunk, ha álomba merültünk, ha próbálunk jelenléte előtt elcsendesedni, ha a rádiónkat harsogtatjuk – jelen van világunkban. Mégpedig öröktől fogva fáradhatatlanul teszi ezt. Együtt lélegzik velünk, tud minden rezdülésünkről, ha úgy tetszik, előre látja életünket, és szeretettel szemlél bennünket. Testi-lelki maszatosságunk ellenére akarja létünket, akarja egyre több létünket, jobb létünket. Meghív teremtő munkájába, s együtt sír, együtt nevet velünk. Nem tudom részleteiben, hogy a mostanában készülődő városmisszió mire akarja felhívni a bp-iek figyelmét. Azt hiszem, hogy számunkra bármi más hírnél fontosabb: Isten akar minket, létünket fontosnak, értékesnek, szépnek tudja, s kívánja szeretetének viszonzását örök jelenében. Teszi ezt háromságos közösségében az, akinek a Fia életével, tanításával, kereszthalálával tanúságot tett róla, s feltámadásával megpecsételte szavait, mert Fia valóban egyedül az út, és igazság és az élet.
Jelenlegi vaskorszakunk egyre kontrasztosabb, mert a világ és az Isten országa között mintha nyílna az olló, mintha egyre markánsabbá lenne a különbség.
Utolsó kommentek