Mostanában két zenedarabot hallgattam meg.
Az egyik Richard Strauss remeke, az Imigyen szóla Zarathustra (Also sprach Zarathustra), 21 taktusból bevezető álló remeke.
A 85 évet megélt német zeneszerző olyan felséges zenét komponált, hogy leginkább Krisztus feltámadásának programzenéje lehetne.
Hiszen a basszushangoktól száll felfelé, az egyre magasabb hangtartományba, hogy a végén kivágja a magas C-t.
Akinek nem nyilvánvaló, hogy miről írok, hadd emlékeztessem rá, hogy az Űrodüsszeia filmzenéje tette igen népszerűvé a napfelkelte témájú bevezetést.
A zeneszerző halálakor már éltem, három éves voltam.
Annyira megkapott a zene, hogy megkerestem és megtaláltam a neten a kottáját.
Ki is nyomtattam.
Ugyancsak kinyomtattam Aaron Copland szerzeményét: Fanfare For The Common Man Fanfar az egyszerű emberért).
A darab B-dúrban íródott, bár nem ezen a hangon ér véget, hanem egy D-dúr akkordban.
A második világháború alatt (1942) készült remek, a névtelen hősöknek kíván emléket állítani, tiszteletükre szól. Feldolgozta az Emerson, Lake and Palmer trio is.
Van még néhány ilyen kedvenc zenemű amelyeket filmek is népszerűsítenek.
De most itt legyen elég ez a kettő.
2024.11.16. 10:34 emmausz
Amikor megszólalnak a harsonák
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr4918732596
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek