Mickey webnaplója

Beszámoló a háziorvosnál tett kényszerű látogatásomról.
Pontban a rendelési idő elejére érkeztem. Heten voltak előttem. Számtépés nincs, automata sem mutatja, hogy hányas sorszám következik. Mások megkérdezik, ki után következnek. Én sose tettem még. Megfigyelem, kik azok, akik előttem jöttek. Az öregasszony, mindkét férfi, egy szuper mini szoknyában üldögélő nő, egy bent van, és még ketten. A keresztbe csíkos pulóveres, meg a kismama. Amikor mind a heten elfogytak, akkor jövök én. Ellenpróba: a tűhegyes orrú cipős, a csitri lány, a kékzakós férfi és egy egyetemista korú csakugyan utánam érkeztek. Ám egyelőre az időt múlatom. A falon egy plakát arról, hogy miért olcsóbb a bámexbumférttől szállított tabletta, mint a konkurenstől való. (A másik mosópor reklámja.) Aztán sokféle A/4-es papírra írt szöveg arról, hogy mi ma a divat, miért mennyit illik fizetni. Nem olvasom el. Aztán színes nagy plakátok, mint a hentesboltban. Belsőségek ár nélkül, sok-sok szöveggel: Mi micsoda és miért. Horror a javából. Megtudom, melyek az angina tünetei, a magas vérnyomás észlelhető jelei, s mit tegyek, ha rám jön a csikarás. Valaki bejön, átvonul rajtunk, eltűnik a wc irányában. Itt ingyen van – nyilván ismeri, mert rövid idő múlva dolga végezetten el. Találomra megcélozok egy plakátot. Ez azt sorolja, hogy mi jó a szívnek. Hány %-kal javul a szívkomfort, ha ezt meg azt teszem, s azt meg ezt nem teszem. Már nem emlékszem az értékekre, csak arra, hogy a négyből kettőt nem teszek, kettőt meg megteszek. 50%. Ez azért valami. Nem dohányzom (jó 20 éve leszoktam róla), rendszeresen beszedem az előírt gyógyszereket. Ezt csakugyan megteszem. A másik kettővel bajom van. Mértékletes táplálkozásról szól az egyik. Egyelőre csak éjjel gyakorolom a táplálkozás szüneteltetését, és bajom van a mozgással is. Mozgom, ha kell, s nem mozgom, ha nem kell. Általában nem kell. Hiába gondolom, hogy mozog a föld, hát mozgom vele én is, ez nem igaz.
Tudom, az kellene, hogy éhezzem, s belássam, éhezni sem rosszabb, mint degeszre tömni magamat. De mégse. Kevés a belátás is. Hiába látom be, ha másként teszek. Egy módja van szerintem, amit talán meg is tudok csinálni. Mindig egy kicsit kevesebbet eszem, mindig egy kicsivel többet mozgok. Igazi jó az volna, ha tudatosan válogatnám meg, mivel tömöm a fejemet, s azon kívül semmivel. Az is jó volna, ha abbahagynám a kávéivást. Ezek szocializációs kor- (kór)tünetek. Ám a közösség közkaját eszik és kávézik. Igaz, napjában csak egyszer. Érdemes volna azt az egyet megcélozni? Meglehet.
És most visszatérek a rendelőbe. Az jut eszembe: ha szellemes szövegeket lehetne olvasni, a betegeknek is több kedve volna élni. Ezzel szemben mintegy szemrehányó módon megkapják még mielőtt az orvos elé érnek: Bűnös életmódod az oka annak, hogy most itt vagy!!! Ez nem jó, nem segít élni, egyszerűen hervasztó.
Most én jövök. Bemegyek az előre kigondolt szöveggel. Felét se tudom elmondani. Két nő mosolyog, írja a havi receptadagot, méri a vérnyomásomat, 170-et mér, ezelőtt öt évvel is ennyit mért, én megígérem, hogy méregetem a jövőben otthon. Ő szemészeti beutalót ad, nyugtát ad a 300 ft-os vizitdíjról (nem az ő szemétségük), papírt arról, hogy megfelelő szemüveggel alkalmas vagyok közlekedni, s elmondja, hogy az önkormányzat cseréli a jogosítványt. Még rutinosan kitöltöm az újabb ívet arról, hogy kutya bajom sincs, nem szédültem, nem kollabáltam, nem hánytam, nem törtem ki a nyakam, kórház közelében se jártam, elém se ugrott senki, mikor kocsit vezettem. Hipp-hopp, már kint is teremtem az ajtón. A hároméves viszontlátásra. (Hiába, nyugdíjas lettem.)
Túléltem a vizsgálatot. Most este van. Tenzióm kb. hússzal visszament. Élek, s nem félek, hogy magas értéket mér az orvos, és én nem tudok ellene semmit se tenni.