Mickey webnaplója

A múlt héten vettem néhány könyvet. Egyik egy interjúsorozat, melyet Illés Lajos készített ismert arcokkal. Arról faggatta őket, hogy milyen a kapcsolatuk az állatokkal. Érdekes módon minap fejeztem be egy teljesen más témájú könyv olvasását, melynek írója arról faggat embereket, milyen a kapcsolatuk Istennel. Próbálok róla írni valamit.
A liturgikus senkiföldjén toporgunk Krisztus király és Advent között. Már megjelent számos kiadvány számítva a nagyérdemű ünnepi érdeklődésére. Az ünnep előtti rákészüléshez is fontos gondolatokat lehet elkapni egynémely könyvekből. Majd mindjárt kitérek egyikre. Volt kollégám, Bodnár Dániel könyvéről szeretnék néhány keresetlen gondolatot idebiggyeszteni. A könyv címe Találkozások Isten és ember között. Jó ez a könyv (magam is szerettem volna hasonlót szerkeszteni, de Dani lényegesen szorgalmasabb nálam), mert a benne található húzónevek gazdáit mindenki elképzeli, s így ismerősök gondolataival találkozik a kötetben. De közben-közben ismeretlenek is elmondják élettörténetük egy-egy szeletét, s habzsolva a lapokat, új meg új arcok is belopakodnak szívünkbe.
Óhatatlanul egyenetlen az egyes történetek minősége. Aki szépen adagolja mondandóját, annak apróbb élményei is feltúrbózódnak a kiváló előadásmódtól. De fordítva is előfordul. Nagyon fajsúlyos mondandók esnek az egyszerűbb megfogalmazás áldozataivá. Mégis, összességét tekintve elmondható, hogy fontos mű született idén karácsonyra, mert megkíséreli a lehetetlent: a földön két lábbal álló ember legéteribb kapcsolatát kérdezi – az Istenhez fűződőt. Itt-ott megcsillan az értelemmel már nem követhető megtapasztalás. Nagy pálfordulásoknak, nagy békességtapasztalatoknak, nagy vágyakozásoknak az örök értékeknek, a szeretet Lelkének, a kegyelem megragadása kísérleteinek lehetünk tanúi.
És most belelapozok a kötetbe.
Kétségtelenül a legérdekesebb része Csókay András arcképcsarnoka, aki sorolja, hogy életük végén a nagy tagadók miket mondtak.
Lenin [milliók gyilkosa] élete végén mindenkitől s főleg Istentől bocsánatot kért: „Hamis útra léptünk. Oroszországnak tíz Assisi Ferencre lenne szüksége. Szörnyű vérontás kezdődik.” [Ma hány Assisira volna szüksége?]
Mao Ce-tung [milliók gyilkosa]: „Hamarosan meg kell, hogy jelenjek az Isten színe előtt.” Halála előtt egy apácával megkereszteltette magát.
Csókay azt írja, hogy Kádár János halála előtt Istentől kért bocsánatot, amiatt hogy Nagy Imrét kivégeztette.
Marx betegségében – cselédlánya tanúsága szerint – rendszeresen imádkozva készült a nagy útra. Azt mondta: Gúnyt űztem a mennyországból. Most már belátom, hogy lelkem, amely Istenhez tartozik, a pokol felé indult.
Engels pedig ezt írta: Az életet annak kell visszaadnunk, aki a keresztfán mindenkiért meghalt.
Érdekes csokor ez. Politikus uraim, ki következik? S mit mond?
Van aztán néhány olyan nyilatkozó is, aki – legalábbis részben – arról számol be, hogy ő aztán milyen jó ember. Ezeket a részeket biztos kinyírtam volna a kötetből. Szerencsére nem ez az általános.
Még nagyon tetszett Dúl Géza beszámolója az NDK-s paptestvéreiről, akik derűsen, kedvesen, személyes odafordulással kívántak jó reggelt. Ez az egyszerű gesztusuk hordozta a hétköznapi jóságot és Isten szeretetét.
Nem sorolom fel az összes olvasmányélményt, de értékesnek ítélem azok tanúságtételeit, akik a rosszal, a személyes gonoszsággal kapcsolatba kerültek és onnan menekültek meg, emberi és isteni erők által. Kisebb-nagyobb csodákat osztanak meg velünk.
Az egész könyvet nem mondom el. Olvassa el mindenki, „aki ilyet szeeret”.