A Pilis csúcsa télen üveghegy. Nem üveghegy: kristályhegy.
Jégkristályok szállják meg az erdő fáit, áganként, levelenként telítődik minden
hófehér jégtűkkel, alakzatokkal. Ha pedig egy madár vagy mókus hozzáér valahol
a tüneményhez, a fa megrázza magát, és a varázslat ott megtörik: Olyan tömegben
indul lefelé a finom lavina, hogy valóságos köd borítja a fa környezetét. Ez a
köd apró jégszilánkok milliárdjaiból áll. Ott, ahol ültem, a fák között két
természet alkotta fantáziakép rajzolódott el romantikára nem vágyó szemeim
előtt. Az egyik egy franciagótikát is magába foglaló vízszintes tagolású havas
erdei ház és udvar vázlata ágakból és fehér kristályból megalkotva, a másik egy
erdei út, mely felvezetett az égbe. Valahol a fák koronájánál kanyarodott
balra. Szabályos erdei ösvény volt, valóságos és hóval borított, de itt-ott
kilógtak a sziklák, és fák övezték két oldalt. Ez látszott kint.
Bent pedig a vajszínű, fatörzsből kialakított, lakkozott
tabernákulum őrizte azt, aki nagyobb mint Salamon, nagyobb mint Jónás és
feltétlenül nagyobb, mint a templom.
– Itt vagy? – kérdezte az egyes számú hang.
– Igen – itt vagyok, válaszolta azonnal A HANG, aki nagyobb
mint Salamon... – majd hozzáfűzte: – Benned is vagyok.
– Köszönöm – válaszolta az egyes számú hang, és még
hozzáfűzte, ha már ilyen beszédes kapcsolatba keveredtek: – Mondd, mit tegyek e
küszöbön álló évben?
A válasz tempója és higgadtsága meglepte. Gyorsabb volt mint
ha chat-en érkezett volna a másik számítógépéről, és határozottan azt mondta
az, aki nagyobb, mint Salamon...:
– Szeresd az embereket olyanak, amilyenek, és úgy,
ahogy vannak. De nem kell várni újévig vele. Azonnal érdemes lépni.
– Hú – mondta az egyes számú hang vagy inkább csak gondolta
magában. – Ez nem egy év programja, hanem legalább egy évtizedé.
– Hát hogyne volna az – válaszolta, aki nagyobb mint
Salamon... – életre szóló program, de nem adhatod alább!
– Köszönöm – gondolta-mondta még az egyes számú hang, majd
belesimult tekintete a külső világba, ahol két madár röppent fel, s
szempillantás alatt eltüntette az egész kristályos tájat, ködbe vonva a képet.
Minden sziporkázott, csillogott, fehérlett, de semmi más nem látszott a
külvilágból.
Mág sokáig ült ott magában ízlelgetve a kapott felismerést. ...Mindenkit
olyannak, amilyen...
Utolsó kommentek