Aminek nem emlékezem az első felére, annak a második fele
így szól: (Kuplé vagy operett betétdal vagy akármi, mely egy kisgyerekről
mesél, akinek a felnőtt kalapja teljesen a fejébe csúszott... [„a fejébe
csúszott a nagy alkotmány”]) Mire az apja így okítja ki:*
„Lásd, kicsikém,
nem neked való, (mármint a nagy kalap)
hadd legyenek
mások csillogók,
majd megtudod,
ha megkapod,
hogy a vágyad
becsapott.”
Mindezt apánk adta elő meglehetős sűrűséggel, noha egyőnket sem veszélyezetett
a közismertség vagy bármilyen nem nekünk való feltűnési lehetőség, ami a nagyok
utánzásából fakadt volna, és felsüléssel sem fenyegetett semmi. Bár, ha
háromévesen olthatatlan vágy égett volna bennünk – mondjuk a klimpírozásra,
vagy óvodás korunkban bőgve követeltük volna, hogy azonnal szeretnénk
megtanulni hegedülni, akkor mi lehettünk volna a fiseranni vagy a jehuda mehuda
(Jó, jó, de én így szoktam egyszerűsíteni a kimondhatatlan nevű Yehudi
Menuhint).
Nos, nem lettünk azokká. És hogy szűkítsem a kört, ha a piaroktól kikerülve
verem a nyálamat, hogy ELTE-újságírói szakot akarok végezni (és nem CSÉB-et
[csoportos életbiztosítás] kötni), akkor talán. De csak annyi vonzódásom volt a
grafoizéhez, hogy a 70-es években olvasgatván az ÉS-t, aszontam Siófokon feleségemnek
egy üdülés alkalmával, hogy lerágom a fél bajuszom, ha bármikor nem írok
bármelyik cikkel azonos minőségűt vagy jobbat. Ennyi. Aztán csönd.
Most meg… Nézem a Napút honlapját, hogy mi lett gépirataim sorsával, s olvasom,
hogy ezernél több írást kaptak.
Most meg … Hallgatom a rádiót, ahol a huszonöt kötetes XY folyamatosan löki a
frankót, csak győzzük befogadni.
Igazán nem értem magamat. Mit akarok? Minek nekem bármiféle közlés, bármiféle
megjelenés.
Valójában nem ambicionálom, hogy én legyek a karó, akihez igazodni kell,
mindenről az én véleményemet eméssze a nagyérdemű, s hogy bármiféle módon nagyképűsködjek
öregkoromra. Akkor meg mit érdekel, hogy felkarolják-e füvészkertemet
(Füveskönyv) vagy letarolják-e írásmezőmet?
Elmondom, amit akarok … és kész. A szöveg meg élje a maga világát, vagy ne
élje, ha nem tudja, vagy nem akarja … Éééés punktum!
*Lábjegyzet: Nem kisgyrekről, hanem mókusról van szó, vagy ha mégis kisgyerekről, akkor mókusnak becézgeti az apja. Ancsa tudta az elejét is, ezért most kiegészítem vele:
„A mókus, a mókus
kapott egy kalapot,
amilyet, amilyet
a nagypapa hordott,
az orrára lecsúszott
a nagy alkotmány... ”
Persze ennek valamiféle dallama is volt, és én csak a „lásd kicsikém”-től emlékszem a dallamra:
l, dfl,
s, ff mmr
s, t,rs,
s, fmrrd
f, l,dfi,
s, dms
s,sss
ft, d
Utolsó kommentek