Mickey webnaplója

Próba, éneklés. Próba, éneklés. Ez most a módi. Most a karzaton folyik a próba. A korábbiak a hittanteremben voltak, ahol úgy veri a hangot a fal, mint egy söntésben. A templom tere viszont elnyeli, mint a „süketszoba” vattafala. Nehéz tudni, hogy elég erősen szólunk-e vagy éppen alig hallhatóan. Mindegy. A kórusvezető suttog, vagy csak én nem hallom jól, amikor megadja a kezdőhangokat. Azért fennakadás nincs. Csütörtökön elénekeljük, amit kell. Lefelé menet elkap O.: Kéri, készüljön egy cikk a jövő évi kalendáriumba Szent Pálról születésének 2000. évfordulója okán. Vállalom, kérdezem, holnaputánra elég lesz-e, ha elkészül, vagy sürgősebb. (Péntek reggel megírtam, emailen továbbítottam.) Közben jön egy kérés, olvassak pénteken, mert nem reagált az, akit eredetileg felkértek. Én reagálok. Olvasok pénteken. Visszakúszok a kórusra. Valaki szól, mondjuk meg a nem énekkarosoknak, hogy ne foglalják el a székeinket. Jó – mondom: Kordonunk nincs, majd megmondjuk a híveknek, hogy ez a rész műveleti terület.
Sikerül mindhárom kórust megfelelő színvonalon eldúdolni. Amint befejeztük az utolsót, két kollégának kezet nyújtok, és azt mondom: Áldott húsvéti ünnepeket. Komolyan rám néznek: Elmész?  Nem – válaszolom, csak nekem most van vége az előkészületi szerepléseknek, innen kezdve olyan megkönnyebbülést érzek, mintha már az ünnep kezdődne. Bizonyos értelemben kezdődik is.