Olvasom az államfőtől, hogy nem ír és nem olvas blogot. Nem ír, mert annyi nemtelen támadásnak van kitéve, és nem olvas, mert ha művelődni akar, akkor nem a szemétdombra megy, hogy válogasson onnan valamiket. Nem pontos az idézet, de lényegét tekintve ezt írja le.
Olvasom György Attilánál, hogy Churchill (olv. Csörcsill) egy előadáson, melynek a pirulás volt a témája, arra a felvetésre, hogy csak az ember képes az élőlények közül elpirulni, megjegyezte: Meg is van rá minden oka.
Próbálok reflektálni mindegyikre:
– Azt szeretném megjegyezni, és nem bánom, legyen ez a reklám helye, hogy az én tárlatom éjjel-nappal nyitva tart. Nem kell belépőt fizetni az olvasásához, legalábbis nem nekem, nincs teremőr, az olvasott szövegeket leakaszthatod a honlapról, s ha úgy gondolod tisztességesnek, ahogy én, akkor – ha engem idézel – feltünteted a helyet, ahonnan az idézet van, ha másként gondolod, nem fogok nyomozni utánad. A gondolataimnak nincs áruk. Ingyen osztom meg veled, sőt VELED. Nem tartozol beszámolni róla, hogy birtokolod-e gondolatomat, az általam használt képet, hasonlatot vagy éppen allegóriát. A tárlatnak nincs vége, halálom után is letölthető s szabadon felhasználható, ha kereskedelmi forgalomba nem is hozható, legfeljebb örököseimnek.
– Megértem az államfőt. Bennem is felmerült néha, hogy méltatlan kritikákat kaphatok – különösen politikai eseményeket bíráló – megjegyzéseim miatt. Hála Istennek, nem érkeztek ilyenek. Ez lehet különös véletlen, lehet közvetlen kegyelem, hogy a szentek Szentje ilyen módon kímél meg őrült és nemtelen támadásoktól, de lehet a dolog egész egyszerűen csak az esélytelenek nyugalmának, magabiztosságának a folyománya, tünete.
Egyebekben az államfő által használt kép azonos a lélekbúvárok által használttal: Adva a fél pohár víz (mely nem fél pohár, hanem kevesebb annál. Merthogy sose csurig töltik a teli poharat). A pesszimista félig üresnek tekinti azt, amit az optimista félig telinek lát. Nos, a hivatkozott személy nem szemétdombról szerzi ismereteit, és nem is olvassa az ott keletkezett írásokat. Ezzel meg is fosztja magát sok érdekes írástól is, mert nincs ember ez idő szerint, aki megmondaná: a neten keringő információk között mennyi a szemét, mennyi az értékes tartalmú. Vannak trezorba kívánkozó értékek, és vannak szemétdombra valók. Annyi igaza lehet, hogy a talmi értékek megjelenése erőszakosabb, csakúgy, mint a zenében is. De azért, mert nem szeretem a technót, még fogok rádiót hallgatni, csak addig válogatok az adók között, amíg tetszésemre való műsor nem kínálkozik.
– Churchill idézete közhely. Ha Kovács úr mondja a szomszédban, hogy okkal pirul az ember, senkit sem érdekel, és senki sem akarja megjegyezni. Ha Churchill, akkor van rá esély. Európa ilyen sznob. György Attila könyve teli van híres emberektől való gondolatokkal. Ezek között vannak érdemesek és érdemtelenek.
Egyszer egy Deák-anekdotát elemeztem. Eszerint Deák Ferenc egyik vendége visszahozta a kalapot, melyet gyanútlanul akasztott le amannak a fogasáról. Ezt mondta: Bocsánat, de azért vittem el az ön kalapját, mert a fejünk körülbelül egyforma. Deák így felelt: Lehet, hogy körül egyforma, de belül nem.
Ha két névtelen között zajlik le ez a dialógus, súlytalanná vált volna, és senki nem emlékezne ma erre a poénra. Megkockáztatom, azért ismert máig a történet, mert Deák Ferenchez, a haza bölcséhez kötik, miközben meglehet, hogy nem is vele fordult elő.
Minap találkoztam egy szállóigével. Kb. így szólt: Add, Uram, hogy ami jó, azt megtegyem, ami rossz, azt elkerüljem, s azt is add, hogy mindig meg tudjam különböztetni egymástól a kettőt. Ezt az egyik felhasználó Assisi Szent Ferenc szájába adja, a másik Marcus Aureliusnak tulajdonítja, többen pedig ősi mondásként idézik. Nesze nektek híres emberek mondásai. Ugyanígy a Krisztus lelke, szentelj meg engem c. imát sokan Loyolai Szent Ignácnak tulajdonítják, mások meg úgy tudják, hogy Ignác szerette ezt a középkori imát.
Annyira sznob Európa, hogy Sartre és elismert más korabeli francia filozófusok komolyan kritizálták Ionesco-t, mert olyasvalamit fogalmazott meg, amit ők akartak előbb-utóbb, csak a román származású – tehát jött-ment – drámaíró megelőzte őket, amit halálos sértésnek tekintettek. Tele van hasonlókkal a közélet. Pl. Horn nagyon neheztelt 1989-ben Orbánra, aki az oroszok kivonulását követelte, mondván: Hogy jön ahhoz ez a mitugrász, hogy a nagyhatalom ittlétét kritizálja. Persze ezt se tudom szó szerint idézni, de annyira nem is fontos. Akik megélték, emlékezhetnek rá. Mintha fontosabb lenne, hogy ki mond ki valamit, mint az, amit mond. Hát ilyenek vagyunk emberek. Tudnék saját példát is hozni, de nem teszem. Elég lesz, ha megjegyzem: kezdettől fogva törekszem rá, hogy szuverén maradjak, és hogy magamból adjam, amit tudok.
Utolsó kommentek