„Csak az jöjjön” kirándulni, „aki ilyet szeret!”
Szeretem a buszkirándulást.
Miért?
Mert nem nekem kell vezetni, hanem gyönyörködhetem a tájban. (Öt őzet láttam pl.)
Mert szabadon beszélgethetek a szomszédokkal.
Mert ez „bio” kapcsolatot jelent. (Együtt van a közösség.) Nekem inkább tetszik, mint ha tíz szgk-val mennénk, és mobilon értekeznénk.
Mert mód adódik az egymás megajándékozására munkával, odafigyeléssel, kínálással, és mód adódik az elfogadás gyakorlására, a befogadásra, a hála kifejezésére is akár.
Mert nemcsak felnőttek jönnek, hanem – többnyire mosolygó – gyerekek is.
Mert új élmények, új hatások, új információk érnek, miközben egészségesen elfáradok.
Ugye mindnyájunk nevében mondtam ezeket?
Idén is örömmel találkoztam mindenkivel, akivel év közben nem, vagy alig. Ugyanígy örültem a gyerekeknek is. Aki az előző túrán még meg sem született, az most botocskával hadonászva totyogott, akit nyakban kellett cipelni, most a maga lábán jött. Egyeseknek már a tejfoguk is kiesett, megint másoknak szép nagy kapafoguk nőtt az aprócskák helyett. Mindnyájan nagyon aranyosak voltak.
A program szépen kitöltötte a rendelkezésre álló időnket. Megnéztük Komáromban a Monostori erődöt, mely Közép-Európa legnagyobb ilyenfajta létesítménye. Klapka György nevéhez lehet kötni. Meglepő módon bírták kicsik és nagyok az elég hosszú és érdekes vezetett „vártúrát”. Ezután pihenésképpen és kellő mennyiségű „hadtáp vételezése” után átmentünk a szomszéd országba – amúgy gyalogosan. Révkomárom ugyanis szlovák terület. Határtalan lelkesedéssel vettük tudomásul, hogy határtalanok vagyunk a szomszéddal. Láttuk Jókai szobrát, akinek ez a szülővárosa. Láttuk az Európa-udvart és igyekeztünk kitalálni stílusa alapján, hogy melyik ház melyik nemzetet reprezentálja. Volt itt német, magyar, török, stb. épület. Szépek, újak, színesek. A térképzés arányos, a szökőkút enyhet ad, a padok még inkább enyhítik a turistákat. Szép sokadalomba csöppentünk. A helyiek Munkás Szent Józsefet ünnepelték kirakodóvásárral, (magyar) borkóstolóval. Mi meg visszajöttünk fagyizni a magyar oldalra. Még aznap Pannonhalmára utaztunk, hogy elfoglaljuk két éjszakára a diákkollégium nekünk felszabadított részét.
Az első este Gyula vezetésével tartalmas beszélgetés alakult ki a felnőttek és a provinciális között. Utóbbi sok érdekes epizódot vázolt fel a jezsuita rendről és saját hivatástörténetéről.
Reggel megismerkedtünk egy 50'-es filmben a szerzetesek életével. (Gondolom, a gyerekek inkább Lolka Bolkát néztek volna, ennek időnként informális jelei mutatkoztak. Majd legközelebb. Lehet, hogy elég hozzá egy laptop belesuvasztott DVD-vel.)
Pannonhalma hozta formáját. Arányos a háromszintű régi apátsági templom. A könyvtárában kb. 400 000 kötetet őriznek. A Biblia évében stílszerűen Biblia-kiállítást láthattunk. Nemcsak a kiállítás szép itt, hanem a kilátás is. Messzire látni „kupac”-ról. Néhány falu (Écs, Nyúl) látszik, meg távolabb Győr, de a Kis-Alföld egy része, s mögötte a Kárpátok vonulata is. Oldalt két kápolna, ezeket is láttuk később. Egyiket belülről a monumentális Aba Novák-freskóval, a másikat a rácson keresztül. A második napon szívtunk egy kis pincei harmatot is, amikor szakszerűen vezetett borkóstolón vettünk részt. Háromféle nedűt szopogattunk. Majd a továbbiakban egy, az apátsághoz tartozó tanyajellegű épület mellett a gyepen bográcsoztunk Gyula szervezésében és jóvoltából. Ugyanitt ünnepeltük Lukács János szülinapját. Hencidától Boncidáig folyt a bor, meg a pálinka – belénk. (A gyerekekbe szörp és üdítők.) Kutyajóllaktunk. A háromlábú Gólya kutya is a maradékból. (Ez a németjuhász volt a tanya házőrzője.) Aztán buszba szálltunk. Az dülöngélt velünk a földúton kupac felé, hogy ne látsszék a mi dülöngélésünk. (Ez csak vicc volt.)
A harmadik napon hazafelé-jöttünkben megálltunk megnézni Majk egyedülálló remeteházait. A kamalduli szerzetesek laktak itt egykor némaságban. Mi nem követtük őket ebben. Hangos szabadtéri mise zárta a kirándulássorozatot. János provinciális olyan beszédet mondott, amelyet a gyerekek is megértettek. Sokan vették körbe őt. Ministráltak. Ez volt a záróprogram.
Beszámolóm végén megemlítem, hogy ajándék desszertet kapott a két főszervező, Irén és Gyula. Sokan segítettek sokszerűen. Nem kezdem el itt felsorolni őket. Kb. azonos a részt vevő felnőttek (és olykor a gyerekek) listájával. Azt hiszem, kölcsönösen köszönhetjük egymásnak a jó hangulatot. Mindenki hozta a formáját.
Megpróbáltam hát csokorba kötni az eseményeket, mint feleségem a mezei virágokat az oltárra. Remélem, minden olvasó kedvet kap a közös kirándulós programhoz, és csatlakozik legközelebb a csapathoz.
Eljön, mert ő is „ilyet szeret”.
Fényképes szerkesztett változat
|
http://www.parbeszed.hu/main.php?folderID=1848&articleID=7855&ctag=articleli
Utolsó kommentek