(A feliratok egyikéről megemlékeztem hajdanán, mely kb. így szólt a vállalkozói irodában megjelenő ügyfeleknek címezve az íróasztal feléjük eső részén: Tisztelt Vendégünk! A szíves marasztalást ne tessék komolyan venni.)
Nos, beszélgető partneremnek akkor ígértem, hogy küldök még néhány kitehető táblát. Az itt következő táblaszövegek jól mutatják: a probléma nem új keletű. A Parainesisből valók, melyet Kölcsey 170 évvel ezelőtt írt:
1. tábla: „Könyvet írni: ... egyike korunk betegségeinek. Ki kenyérért irogat, az méltóbb szánásra, mint a ki napszámért kapál. Kit hajlandóság vonz irásra, jusson eszébe: miképen hajlandóság és tehetség két különböző dolog; s ki a hajlandóságot tehetségnek veszi: az mindég csalatkozik.”
2. tábla: „Több kivántatik az irótól, mint a beszélőtől. Ennek szavai elhangzanak, az író pedig maradandó bötükbe önti gondolatait, s messze vidéken s jövendőben is óhajt olvastatni.” (észreveendő: „messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort...” [Huszt])
3. tábla: „Ha valaha könyvirásra kedved leend, vizsgáld meg jól magadat: gyűjtöttél-e elég erőt, tapasztalást és tudományt? Mert oly ember is, ki a maga életkörét híven betöltvén, jámborsága és szorgalma által tiszteletet érdemel, nevetséges leend, mihelyt azon pályára lép, mire természet őtet nem szánta. (!!!)”
4. tábla: „Kinek a közönségesen, a mindennapin felűlemelkedni erő nem jutott: az kitetsző helyre ne álljon. S ez intés itt az irónak adva, minden más helyzetbeli embernek szól.”
Hogy világméretű gond az írásművekkel való előtolakodás gyakorlata, arra egy távol-keleti történet világít rá. A kötelező udvariaskodás miatt a pancser firkász sem utasítható el kategorikusan. Alaposan be kell csomagolni a kritikát. Ilyesvalahogy szól:
Kedves Uram! Az ön írásműve oly mértékben zseniális, hogy szerény kiadónk fércműveivel nem vállalhat közösséget. Hogyan is nézne ki egy virtuóz elbeszélése a mi ócska ponyvatörténeteink között. Úgy véljük, hogy Önnel jó esetben is csak mintegy 60 év múlva válunk kongeniálissá. Addig szíves türelmét és megértését kérjük. Ígérjük: Jelentkezni fogunk.
Azért gondolom aktuálisnak ezeket a sorokat, mert a Millenárison tartott könyvhét után és a Szent István Társulat könyvhete után ma nyílik meg a szokásos Könyvhét a Vörösmarty téren 400 féle könyvújdonsággal bombázva a nagyérdeműt, mely a hírek szerint egyre kevesebbet olvas. Lehet, hogy emiatti lelkismeret-furdalása okán meg egyre több könyvet vásárol?
Szösszenetem végén megint Kölcsey hivatkozott művéhez fordulok, melyben így inti unokaöccsét, K. Kálmánt: „A könyvek száma végetlen, a te éveid pedig végesek; s óráidat s napjaidat oly sok egyéb foglalatosság kívánja magának. Mint az üres beszédű társalkodót: úgy kerüld a tartalmatlan könyvet. Sőt ne könnyen végy kezedbe oly művet, mely a zsení lángjegyét homlokán nem hordja.”
Utolsó kommentek