Mickey webnaplója

Két napja valaki azt fogalmazta meg, hogy a szerzetes kiváltságos ember. Meg azt is, hogy imádkozzunk azért, hogy a hét végén szentelendő két új szerzetes érezze kiváltságos voltát. Be kell valljam férfiasan, hogy sem azt nem gondoltam, hogy a szerzetes kiváltságosabb, mint a nem szerzetes, s jó szívvel nem is tudtam volna arra kérni Istent, hogy érezzék kiváltságos voltukat a szentelendők. Csak reméltem, hogy nyelvi tévesztésről van szó (mármint a kiválasztott és kiváltságos szavak használatában). Jézus előbbit használja. Azt mondja: Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy bőséges termést hozzatok. Ez rendjén is van. Így ógtam-mógtam magamban.
Ma Deskénél olvasom a Pio atya koporsója 40 év elteltével való megnyitása apropóján írt bejegyzésében: „…gyermekkorától kiválasz[ta]tott. Kiválasztott, vagyis nem akaraterő és aszketikus tornagyakorlatok. Csak igent mondott kiválasztottságára. Pál írja valahol, vagy talán a 129 zsoltár?, hogy születésed előtt kiválasztottalak...
Nem irigylem, úgy tekintem, munkamegosztás. Ezt ő csinálta végig, fájó, vérző, stigmatizált kezeivel, helyettem is. Én meg neki is festegetek, csinálok excel-táblázatot, és javítok meg elromlott kenyérpirítót.”
Én Deskével értek egyet. Isten mindenkit másra és másra választott ki.
Krisztus pedig nem osztogatott kiváltságokat, sőt követőinek azt ígérte, hogy inni fognak a kehelyből, de hogy ki ül Atyjának balján, jobbján, nem ő dönti el, hanem az Atya. [Képzeljük el ezt a morbid szituációt. Olyan, mint egy rossz vicc. Jézus arról beszél övéinek, hogy elfogják, megkínozzák és meg is ölik, de utána feltámad. Ebből az egész tájékoztatóból-próféciából az általa már évek óta tanítgatott követői csak annyit jegyeztek meg, hogy akkor itt valami haszon leeshet nekik. És rögtön vetélkedni is kezdtek a jobb helyekért. Hát elég szörnyű és elég emberi.] Nos, akkor vissza:
Azt fogalmaztam meg magamban, hogy az én kiváltságom az, hogy nincsen semmiféle kiváltságom. Ám kiválasztatásom bizonyára van, ez az a terv, melyet Isten mindünkről külön-külön elgondolt, és melynek megfutását reméli. Gondolom ezzel a tervvel fogunk odaát szembesülni, és az attól való elkanyarodásaink fognak irritálni. Ha ugyan bármi irritálhat valakit, amikor a mindent adó Szeretettel szembetalálkozik.
Szeretném megfutni a nekem rajzolt pályát. Teszem, amit teszek, s csak remélem: ilyesmire gondolt, aki megálmodott örök jelenében.