Holnap Vácra megyünk könyvet árusítani és szombaton is. Így kevés időm van a postokra. Ma teljesítem inkább a kötelezőket, merthogy mindhárom napon valakinek a valamije van: Név- vagy születésnapja.
1. bek. Ma Buci feleségének, Zsuzsának van a születésnapja. Ezt tudva jön az egy bekezdés. Rá gondolva ilyenek jutnak eszembe. Zsuzsa szívós, filigrán teremtés. Erősen tudatos és átgondolt mindaz, amit tesz. Elsősorban azokból a szituációkból ismerem, amelyeknek magam is részese voltam. Ilyen volt több találkozó, melyet ők szerveztek Érden. Engem megkapott az a harmónia, amelynek kialakítására és fenntartására kezdettől fogva törekedtek, mióta a házat megvették. Összhang van itt a fű, fa, virágok és a háziállatok, az élő környezet és azok között, akik lakják a házat. Csak megerősítem, hogy milyen vendégszeretettel fordultak mindnyájunkhoz, és mennyire kitüntettek mindenkit figyelmességükkel. Ezeknek bőven részese volt Zsuzsa, a feleség is.
Talán feltűnt, hogy valamennyire általánosságokat vetek képernyőre. Hogy is tehetnék mást, hiszen már régen találkoztunk, és nem ismerem életük aktualitásait. Gondolom, a közelgő össznépi Gyorgyovich-találkozón velük is összefutunk, és módunk lesz rá, hogy el-elmerengjünk azon, hogy az utóbbi években kivel mi történt. Érthető, hogy most helyettük én nem mesélhetem el, amit nem tudok, szamárságokat pedig nem akarok írni. Inkább egy szokásos jókívánságot: Isten éltessen, Zsuzsa!
2. bek. Lanti – pontosabban – Lantos László Kati révén sógorom. Róla sok történetet tudnék előcitálni. Közös jellemzőjük az egészséges humor. A történetek egy része Szarisznyóhoz kötődik, ahol is három család vett egy közös telket. A közelben egyedül ők laktak, Lantiék, a többiek messzebbről autóztak a telekre tereprendezési célból, no meg a közösen eltöltendő szép hétvégék reményében. Egy alkalommal ugyanezen a témán fáradoztak, hogyan tehetnék még szebbé a rekettyéstől immár megszabadított területet. Talán tölgyfa állt a telek közepén. Esetleg bükk? Fene tudja. Mindenesetre az alsó ága már elhalt, és ez feltűnt Lantinak, aki szerette volna, ha nem éktelenkedik a továbbiakban a fán ez a lelógó halott ág. Kapta hát a fűrészt, odalépett Gáborhoz, és e szavakkal lepte meg: Jó lenne lekapni ezt az ágat a fáról. De kissé magasan van. Azt kellene tenni, hogy egyikünk a másikunk nyakába ül, és a felső lenyisszantja az ágat. Lett is nagy nevetés, mert bár Gábor nem kövér, Lantihoz képest mégis az. Lantihoz képest mindenki kövér. Másképpen: senki sem olyan ropi, mint Lanti. Hogy befejezzem a történetet: Így is lett: Egyikük (Lanti) a másikuk (Gábor) nyakába ült, és boldogan lenyisszantotta a kilátást rongáló ágat.
László-nap közeledik: Isten éltessen, Lanti!
3. bek.: Legidősebb unokánk francia. A neve is kétnyelvű: Magyar és olasz. Éva férje francia, de apja még Velencében született, onnan költözött Dél-Franciaországba. Tehát legidősebb unokánk neve: Mátyás Cavalli. Még kettőt alszunk, és akkor lesz ő tizenegy éves. Amikor Magyarországra készülnek, izgalomba jönnek a fiúk, és remélik, hogy visszatér emlékezetükbe az a magyar nyelvtudás, mellyel egészen kicsi korukban rendelkeztek. Általában két hét kell ahhoz, hogy visszatérjenek a kifejezések, szófordulatok, és képesek legyenek magyarul megszólalni. Matyika évekkel ez előtt edzésképpen ilyen magyar mondatot formált meg Lyonban. „Mama, beszéljünk magyarul, hogy értsenek minket. Majd hozzáfűzte magyarul: Még nem öntöztük meg a növényt.” Idén különösen is készültek, mert megtudták, hogy amerikai rokonok is jönnek. A gyerekek angolul is tanulnak az iskolában. Edzésképpen így üdvöztölték anyjukat: Good morning.
Milyen fura az élet. Minden igyekezetük ellenére sem fognak tudni a közös találkozón részt venni. Csak később jönnek, és akkor már elég lesz ennyi is: Még nem locsoltuk meg a növényt.
Isten éltessen téged is, tizenegy éves Mátyás!
PRE
Gerő Ernő – önrE öreG
A HÉV-en beleolvastam messziről
valakinek az újságjába. Gera góljáról szólt a cikk. Gera – visszafelé areg.
Értelmetlen. Értelmes az öreg lenne, de az nem gera, az Gerő. Nocsak. Gerő Ernő
a hídverő. (még ha csak hídverő lett volna). Visszafelé: Önre, öreg [még
sok meglepetés vár, egészítem ki mondattá azt a halmazt, melyet a
név visszafelé való olvasása kínál]. A metrón pedig ezt találtam lefelé menet
a mozgólépcsőt kísérő plakátfolyam valamelyikén. NÁTHA: Elolvastam visszafelé
is – hátha, s csakugyan. Visszafelé aggódó mód hangzik, s a náthával
kiegészítve alkot teljes mondatot: Ah, tán nátha? – kérdezhetsz a
tüsszögőre.
Miért foglalkoztat a visszafelé olvasás? Túl a játékosságán
van ebben valami csak azért is, valami elégedetlenség az előre felé való
olvasással szemben. Mintha az nem foglalkoztatná eléggé az eszemet. Mintha az
nem adna megfelelő tartalmakat. Mintha abszurd világot tükrözne. S mintha az általában reménytelenül értelmetlen
szavak közül szeretném kivadászni a mégis értelmeset, hátha akad köztük
visszafelé olvasva is értelmes. Olykor akad. Aki gondolkodik, annak az agya megbicsaklik a
közhelyeken. Az ismétlődő rossz híreken, a folyton műtő, lármázó, idétlenkedő
tévéműsorokon, a kiüresedett kapcsolatokon. Valami más kell, ami még nem volt,
amely ébren tart, amely azt a látszatot kelti, hogy van értelme egyáltalán
valaminek. Így botlik bele az írások hátrafelé olvasásába is. Mi tagadás, elég
hervasztó ez még akkor is, ha pl. Karinthy F. is rendszeresen
szórakoztatta magát ezzel a trükkel.
Az előző bekezdés ilyen visszafelé is értelmes szavakat
kínál:
csak - kacs
sok - kos
mondattá – átadnom
név - vén
menet - te nem
mód - dóm
is - sí
abszurd - druzsba [barátság, oroszul]
annak - kanna
agya - agya
még - gém
akkor - rokka
Mi tagadás, elég szerény ez a kapás.
Utolsó kommentek