Mickey webnaplója

POST
Az az igazság, hogy a nosztalgiázásnak sosincs vége. Amit tegnap írtam a Fehérvári úton való villamosozásról végül is egy végtelenbe nyúló emlékezetsorozat néhány kiragadott epizódja. Vegyük pl. Albertfalva kitérő megállót. A térségben dolgoztak a Kőfaragók, sehol sincsenek már. Mellettük jobbra állt egy nagy eperfa. Alatta nyomóskút. Az eperfáról csemegéztünk, mert fel lehetett mászni rá, utána jókat kortyintgattunk a kút vízéből. Próbáltuk a nagyokat utánozva kivédeni a kar állandó lenyomását. Úgy hívtuk, hogy kútkulcs, de bármi lapos kemény valami alkalmas volt arra, hogy a lenyomott kart ebben az állapotában megtartsa, és ettől kezdve a beállított sugárban ömlött a víz. Oda jártak itatni a sörös, szódás, szenes kocsisok is vödrükkel. Megállt a kocsi, a vödröt ráakasztották az öntöttvas vízszintes ágára, melyen egy kiálló csonk akadályozta meg a vödör lecsúszását, s ittak a lovak kétpofára. Megemlékezhettem volna a mi megállónkban lévő kocsmáról is, mely talán kitérő vendéglő, volt vagy ellenkezőleg betérő? Már nem tudom. Vagy a mellette lévő újságosbódéra, melyben egy ideig saját öreganyánk (grószi) is árusította az újságot, míg be nem fuccsolt. Sokaknak adott hitelre, akiket többé aztán nem látott, mígnem ráfizetéses lett a dolog. A reggeli lapot, a Nyolcórai újságot árusította, amit rendesen córesznek becéztek. De írhattam volna a patakpartról, melynek a szélén poros vagy sáros út vezetett hozzánk. Agyagos lévén a föld, nagyokat lehetett csúszni rajta, s mivel a patak felé lejtett, hát néha kapaszkodni kellett, hogy ép bőrrel megússzuk a hazamenetelt. Este meg félni lehetett, mert a kb. 100 méteres szakaszon egy lámpa égett, ha égett, a közvilágítás nagyon gyenge volt, kétoldalt kertek, sehol egy lélek. Soha nem támadott meg itt senki (mondom, hogy sehol egy lélek), de ezt menet közben nem tudtam, mint kisgyerek. Csak utóbb regisztrálhatom. A patak parton és a rézsűjén futkostunk át átugorva a vízen. Egyszer egy élesre hegyezett karóban fölszakadt a térdemen a bőr. Úgy varrták össze. Évtizedekig viseltem ezt a heget. Máskor Dénes haverom táskájának a szíja szakadt el, és esett bele a fahídról a patakba. Elázott a benne lévő valamennyi füzet és könyv. Ők a patak menti házban laktak. Pecázott magának levelibékát, falhoz csapdosta őket, és a bejárónővel megsüttette.
Itt abba is hagyom.
Ezeket is csak azért örökítettem meg, hogy igazoljam, kifogyhatatlan a környékhez fűződő élményeink száma, s kevés leírásukhoz a hely. Legyen is elég ennyi belőlük.
PRE
Jól imádkozni
Jól imádkoztatok! – hallom nemegyszer. Az milyen, kérdezem magamban. És milyen az, amikor rosszul imádkozunk?
Egyik betegünk meghal imádkozásunk ellenére. Érte hát rosszul imádkoztunk.
Másik látszólagos – talán rosszul diagnosztizált – baja elmúlik. Érte jól imádkoztunk.
Nem tehetek róla, bennem az fogamzik meg. A jó ima a mágia. A rossz ima balekok mágiája. Németh Sándor főhitgyülisről írták: – Rájöttem a titokra: hogyan tudom hatalmamba fogni a Szentszellemet. A kérdés csupán az: melyik szellemet? Milyen teremtetlen szellem az, amelyik irányítható? Még ha csak látszólag is. Biztosan nem a Szentlélek.
A másik kérdésem pedig ez: Az ártatlanul szenvedőért jól imádkozók megnyújtják-e a beteg szenvedéseit vagy nem. Ki tudja.
Egyáltalán. Nekem káromkodással ér fel az, hogy Isten színe elé kerülni rosszabb volna, mint a földi életben maradni. A haláltól való szorongás ezen nem változtat. Magam sem igyekszem meghalni, mégis azt gondolom, hogy az, aki anyámnál jobban szeret, akihez a gyerek bizalmával való közeledésünket kéri Jézus, nekünk miért olyan riasztó a vele való találkozás? Miben hiszünk mi? Kiben hiszünk mi? Mit adunk át másoknak?
Harmadik kérdésem: milyen apaképünk van, hogy rettegünk a jó Istentől? Ha pedig nem, mi számít boldogságnak? A földi létben maradás, az ideig tartó szenvedésektől való megmenekülés vagy a végső boldogság hite?
Tudom, hogy szeretetből Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, de motivációja nélkül nem jól magyarázható. Feltámaszotta, mert meg akarta mutatni hatalmát, mert nővéreit szerette, mert Lázárt szerette, mert eljött az ő ideje, és már nem tett lépéseket e csoda titokban maradásáért. Tudjuk, Lázárt utóbb meg akarták gyilkolni, hogy ne tudódjon ki, Jézus mekkora hatalommal rendelkezik.
Összegezve az ima jóságától-rosszaságáról írottakat: Mikor jó az ima: ha eredményes szándékunk szempontjából, ha Isten szándékát kéri megvalósulni, ha Isten teljesíti akaratunkat, ha Isten üdvösségünk szerint dönt?
Mit akarunk? Sose meghalni, vagy egyszer csak – az Isten által ismert időben – hozzá megérkezni?
Pál azt írja, szeretnék már meghalni, de tudom, nektek azzal teszek jót, ha életben maradok.
Jó hát óvatosan bánni a szavakkal, mert hamar hamis vágányra tévedhetnek gondolataink, szent gőgünk, öntelt vallásosságunk miatt. Talán erre is mondja Pál: Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen.