Ez most nem a könyvborító visszahajtott részének a szövege lesz, hanem a saját füleimről szóló szöveg. Az utóbbi tíz évben időnként eldugul a fülem. Zömmel a jobb. ( A jobb tehát a rosszabb, és a bal a jobb.) Ilyenkor elmegyek a szakrendelőbe, ahol hol kérik, hogy előtte paraffinolajat csepegtessek bele, hol nem, csak kimossák. Ám a cifrája ma éjszaka volt. Azon kapom magam, hogy hol eldugul jobb fülem, hol nem. Ennek a fele se tréfa, hiszen hétfő reggel utazom. És hogy vidéken milyen az eü-ellátás, arról horrorisztikus cikkek szólnak. Summa summárum rászántam magam, hogy igénybe vegyem az ügyeletet. Ez egyik kórházban van vasárnap. Odanyomulok, várok, sorra kerülök. Mondom, mi a bajom. Megsüketültem az éjjel a jobbfülemre, noha megpróbáltam kitisztítani. Holnap meg vezetnem kellene. Félfüllel elég veszélyes. Nemde? Mire az orvos ilyet szól: A lehető legrosszabbat tettem, a zsírdugót nekinyomtam a dobhártyának, így nehezebb kitakarítani. Még hozzátette: a füldugulás nem tartozik a sürgősségi ellátások közé. Nem tudom, hányféle kezelésfajta létezik, és abból hány tartozik a sürgősségi ellátások közé. És egyáltalán: Miért kellene nekem ezt tudnom? Neki legyen mondva, azért megtette, amit szűkös lehetőségei engedtek. Én meg megköszöntem. És eszembe jutott az internetről lekapott párhuzamos témájú vicc a sürgősségi ellátásról:
A pasi látja, hogy széthordják a kocsijából a cuccokat. Telefonál a zséknek, hogy jöjjenek azonnal, de azok hárítanak: – Sajnos, nincs szabad kocsink.
A pasi levágta a telefont, majd két perc múlva megint felhívja a zsarukat: „Ráérnek kijönni, lelőttem a rablókat.” Mire letette a kagylót, ott termett a yard, és nekik legyen mondva, el is kapták a tolvajokat.
Ám a zsaruknak feltűnt, hogy élnek a tolvajok.
– Mister, nem azt mondta, hogy lelőtte őket?
Mire a pasi:
– Uraim, nem azt mondták az imént, hogy nincs szabad kocsijuk?
Ám még mindig nem fejezem be a fülszöveget. A magvetőről, az útfélre, a tövisek közé és a jó földbe vetett magokról szóló példabeszéd volt reggel az Evangélium. Ennek utolsó mondatára volt kihegyezve a prédikáció, amely így szól: Akinek füle van, hallja meg. Én szó szerint csak félfüllel hallottam. Sokan lehetünk félfülűek.
Részvéttel vagyok irántuk, hiszen megtapasztaltam többször a térhallás hiányát.
PRE
P. szereti a sorozatokat. Így pl. gyűjti a -li szótagra véágződő szavakat. Ezt jó játéknak tartja. Nyilván sváb szavak ugranak be neki s gyermekkorára emlékezteti a sámli a simli, a hóbli, a hokkedli, a nokedli, a nudli, a fásli.
Talán ezért nem volt sikerem a Bruce Lee-vel, amelyik igazán hiteles – kínai – Li, bár kétségtelenül más hagyományból nő ki, mint a puszedli. És a Zoli, Joli is máshonnan, mint a Johnny, Fanni.
De ha tetszik neki a -li végű, miért nem tetszik neki a -tyú, -tyű végződésű. Dugattyú, töpörtyű, röppentyű, pattantyú és társai.
Vagy miért nem a -ni végű. Mert ami masni, az másutt masli, s a róseibni, másutt rósejbli, még akkor is, ha sose ejtünk ilyet, hogy dűzli, bógli, csak dűzni és bógni van, viszont cvekkedni nincs, csak cvekkedli, és svindni sincs, csak svindli, továbbá virsni sincs, csak virsli. Hát ezeknek a bóvli szavaknak se vége, se hossza.
Utolsó kommentek