Mickey webnaplója

Március 21.
a tavasz első napja,
napéjegyenlőség,
10-20 fok közötti kinti hőmérséklet,
a napnak van ereje, de még nem bántóan sok,
tenyészik az influenza-vírus,
virágzik a mandula és az
árnyékos falak tövében az ibolya.
Az embernek mindjárt vidámabb kedve támad.
Ki is kell használni a napsütést, mert a meteorológusok szerint esős napok következnek.
Az is kell.
A vetésnek.
Ami a koratavaszi időjárást illeti, eszembe jut, hogy a napok óta mutogatott franciaországi képek koratavasszal készültek. Ez arra bátorít, hogy továbbra is fotókat tegyek közzé a Jura hegységben készültek közül. Szeretem magam is újra nézegetni ezeket a képeket (persze készülésük idején vagy tíz évvel fiatalabb voltam).
Szerettem kis unokánkat el- és hazakísérni az iskolából.
Együtt baktattunk a fő utcán, néztük a barikákat az út menti kertben.
Egy alkalommal lányunk francia barátnője jött mögöttünk anyjával, s többször hangoskodtak, hogy vegyük észre őket … és beszélgessünk!?
Hallottam őket, és hátra se fordulva iparkodtam „hazafelé” kicsi unokánkkal.
Ott aztán összefutottunk, és immár tolmács (Éva lány) útján érdeklődtek, hogy miért nem vártam meg őket. Mondom (tolmács útján) nekik: Láttam, hogy követnek, hallottam, hogy szólítgatnak, de kérdem: Miről beszélgettünk volna, hisz én nem beszélem a franciát, ők meg a magyart?
Furcsa.
Ők mielőtt távoztak volna, odajöttek a számítógépemhez. (Éppen írtam.) Látni akarták, hogy hogyan néz ki egy magyar szöveg, mert olyannal korábban még soha nem találkoztak.
Egy tapasztalattal gazdagodva búcsúztak el tőlünk.
Ejnye, ejnye, Magali!