POST
Múltkorjában két teológus beszélgetett arról, hogy mennyire nehezükre esett a
zsolozsma-szövegek olvasása közben szembesülniük az átokzsoltárok egyes
kitételeivel. Helyette mást mondtak, vagy azt, hogy Istenem, Uram, én ezzel
nagyon nem értek egyet, amit itt a zsoltáros előad.
Nemcsak a teológusok vannak ezzel így. Vannak nemszeretem úgynevezett népénekek,
melyeket az egyház énekeltet a hívekkel. Néhányuk egyes szövegrészeivel nagyon
nem értek egyet. Ma reggel pl. a következő Tárkányi Béla költötte szöveget
énekeltük, énekelék. Azért e kettősség, mert a többiek ezt énekelték:
Uram Jézus! Légy velünk
Mi egyetlen örömünk!
Nálad nélkül keserűség
Itt a földön életünk.
Ó, egyetlen örömünk,
Uram Jézus, légy velünk.
Én meg ezt:
Urunk, Jézus, légy velünk!
Mi legnagyobb örömünk!
Nálad nélkül reménytelen
Itt a földön életünk!
Ó, legnagyobb örömünk,
Urunk, Jézus, légy velünk!
Szembetűnő, hogy Tárkányi magánimát folytat, amikor így fogalmaz: Uram, Jézus! És
kér mindnyájunknak közösséget Jézussal. Mert ha arra gondolna, hogy a nép fogja
énekelni, akkor nyilván ezt írja: Urunk, Jézus!
Hogy Jézus egyetlen örömünk volna, az
abszurd. Gondolhatja-e valaki komolyan, hogy soha másnak nem örült, mint Jézusnak.
Ha nem, akkor miért hízeleg ilyen igaztalan módon?
Az se igaz, hogy Jézus hiányában keserűség
az élet a földön. Ha így lenne, csupa citromarcú ember mozogna a tömegben. És
ez nem így van. Tapasztaljuk, hogy sok többé-kevésbé hitetlen vagy torz hitű ember
képes mosolyogni, udvariaskodni, és olykor még felszabadultan nevetni is.
Akkor meg miért énekeljük? Megfelelő volna helyette az általam morgott szöveg:
Nálad nélkül reménytelen itt a földön
életünk. És azért az, mert ő a Szegletkő, melyre a világ épül. Vagy ahogy Péter
fogalmazza, rajta kívül nem adatott más név a földön, amelyben üdvösségünk
volna. A misén pedig ebben a formában hangzik el: Őáltala, Ővele és Őbenne a
tiéd minden tisztelet és dicsőség … Ez
az Ő, Krisztus.
Ezért igaz és jogos kijelenteni: hogy egyetlen és végső reményük Jézusban van.
PRAE
Az EU-csatlakozásunk előtti napon írtam
Siralmas énnéköm tetűled megválnom
Szép Magyarország tűled elbúcsúznom
Vajon s mikor lészen jó Budában lakásom?
– írta Bornemisza Péter százévekkel ezelőtt.
Van okom rá, hogy megidézzem az önálló, független?, szuverén Magyarország létének utolsó napján. Sötétbe lövünk, sorsunk, jövőnk bizonytalan. Persze nem volna szép siralmasan bekocognunk az Európai Unióba, még akkor sem, ha fogadásunkra szerintem nincs felkészülve, és mi sem állunk hivatásunk magaslatán. Úgy gondolom, hogy „szüzességünk feladásáért” cserébe „anyai örömöket” kapunk. Persze az anyaság is inkább sorskérdés, melynek az útján boldogság, kétségek, gyötrődések, aggódás és gyönyörű élmények is sorjáznak. Az EU forma, melynek a tartalmát mindnyájan adjuk. Olyan mint a család. Azon belül is vannak szerepek. A családfőé, a gondoskodó anyáé, az édes – esetleg mostoha – gyermekeké.
A gondoskodó is megmérettetik, mert ma is sokféle meglévő gazdasági hatalom működik: Japán, USA, Kína, Kis Tigrisek és még egy-két nagy formátumú összeállítás.
A tagok-gyerekek tehetsége sem egyforma, génörökségük sem, szocializációjuk sem és kialakított szokásaik se. Hát van mit tolerálni, van mit elviselni, megszeretni, s van mivel élni. Adva a tagok különféle minőségű és mennyiségű tehetsége, szorgalma, munkavégző-képessége, szolgáló szeretete vagy éppen önzése. Családban se egyszerű az osztozás, se a tennivalókon, se a hasznokon-jövedelmeken.
Valahogy így tekintek közös földünkre, mely igazán félsziget csupán Eurázsia területén.
Adja Isten, hogy jól sikerüljön csatlakozásunk. Csatlakozzunk, anélkül hogy csalatkoznánk benne.
Ám – miközben egyetértek az egységesülési törekvéssel és azzal is, hogy oda tartozzunk, ahová természetszerűleg ezerszáz éve tartozunk – érzem a kirekesztő ízt is benne. Miközben gondolatban közelebb kerülök valamennyi külföldi európai ismerősömhöz, zavar egy kicsit, hogy ugyanezért távolodom az egyéb földrészeken élőktől? Marad hát az a racionális ügy, hogy összébb kell tartoznia a szűkebb környezetnek pusztán amiatt, mert jobban felel értük. Nem azért kell jobban szeretnem a családtagokat, mert vérségi kötelék fűz velük össze, hanem azért, mert állandó jelenlétük okán a kölcsönös törődés, a kapcsolat – na jó, legyen hatókör, akciórádiusz – eddig terjed.
Mindent összevéve a beethoveni Örömóda az EU-himnusz dallama. És a schilleri szöveg? REMÉLEM szebb lesz a valóság, mint az alábbi csasztuskámból következne. Íme:
Testvér lészen minden ember, akkor, ha európai,
Afro-ázsiaiakra e tény nem vonatkozik.
Pláne nem, ha amcsi a jámbor vagy hogyha ausztráliai.
Esélyesebbek talán a pólusok polgárai.
Utolsó kommentek