Van az úgy, hogy az embert utoléri a spleen, a világfájdalom. Van úgy is, hogy kisül agyilag. Nem becsületes dolog a többiek idejét igénybe venni annak, akinek nincs mondandója. Tegnap ezért írtam olyan abbahagyósat. Aztán rádöbbentem, hogy tartozom a nagycsaládomnak egy-egy bekezdéssel, név és szülnapra. Sőt az is eszembe jutott, hogy mégis csak ki kellene tartani, mert egy folyamat, ha abbamarad, később nehéz felvenni újra a szálat. Megpróbálok tehát tovább létezni fogalmazásokban is.
Két téma foglalkoztat most. Az egyik, hogy digitalizálni kellene a jezsuita Távlatok folyóirat korábbi számait. Ez lehetséges, persze sok munkával. Kb. 20 régi számot kellene szkennelni és az olvashatóság szintjére hozni az összegereblyézett betűket. A munkát elkezdtem reggel és 130 lapot szkenneltem, tehát az első számot. Legalább egy napot kell egyszer rászánni a nyersanyag simogatására. De ha megvan, húsz munkanap árán teljes lenne az immár 80 számot meghaladó folyóirat. Úgy vélem, hogy a magyar katolicitás egyik hangsúlyos része kapna megbecsülést vele, és válna idézheztővé, hozzáférhetővé, letölthetővé a kutatók és minden érdeklődő számára, aki csak a neten lóg. Van persze ennek munkának egy önbecsülős része is, és talán ez nem baj.
A másik pedig – és ez a postot illeti – régi házunk lakóinak a nevét kellene itt felsorolni, hogy ne tűnjön el teljesen nyom nélkül az a laza közösség, mely a lakótelep-építés áldozata és martaléka lett. Gondoljuk csak el, mit jelentett kinek-kinek egy-egy panelbe tömörülni vadidegenek közé, akik korábban az udvaron vagy a lakásukban szóba elegyedtek egymással, és eldiskurálgattak. Lehet, hogy a későbbiekben el-elanekdotázok az illető személyekkel a hozzájuk fűződő élményeimre emlékezve.
A ház igazából három házból állt. A házmesterlakásból, mely a bejárat és a ház között a kert szögletében állt. Benne lakott Tóth Gábor és felesége, akinek nagyon hosszú fogai voltak. Nyilván ínysorvadása volt. A ház mögött egy egyszoba-komfort nélküli konyhás földszintes valami volt a sufnisor végére építve. Itt lakott a magányosan élő öregecske Schrauff Ida. Egyetlen élményem vele egy felkiáltása volt. Gondolom, autó érkezett az utcánkba, és én közelebb álltam a kocsihoz, mint amennyire ő szerette volna, ezért így kiáltott fel: Juj, vigyázz! Megtapos! E kiszólás bája az, hogy az ő világában még lovak okoztak közlekedési baleseteket, s a lovak csakugyan meg- és eltaposták áldozatukat, ha nem tudták kikerülni. A gépkocsik később elgázolták áldozataikat. Esetleg elsodorták, semmiképp se „megtaposták”. (Ettől féltem, tudniillik, hogy leragadok egy-egy pofánál.) Most csak felsorolom a lakókat az óra járásával egyezően alulról fölfelé haladva. Tehát a házzal szemben állok. Balra Györfiék laktak, Gyula és ifjabb Gyula, Györfiné és Gita, aki talán anyja után kapta a Margit nevet.
Hátul balra Boros Ernő és felesége. Ők laktak közvetlenül alattunk. Jaj, nekem, a lépcsőházon túl ki is lakott? Előbb Suhajda név villant be, de nem. Leideckerné lakott ott és Potyó, a mindig éjszakás lánya. Túlnan rajtuk Ács János és felsége, meg Mari lányuk éltek. Felettük egy külső lépcső vezetett az idős Osváth házaspárhoz, így megkerülve az épületet előrejutottunk, ahol Szilágyi Dezső lakott feleségével. Házunk eleje igen cifra volt. Kétoldaról induló ívelt kőlépcsősor vezetett az első emeletre, ahol jobbra grószi öreganyánk (özv. Gyorgyovich Kornélné (szül. Szvetkó Mária) lakott Kecskés Izsák albérlővel, balra meg elöl Gyorgyovich Aurél, apám öccse feleségével, akit Szöszének, és valamiért Pázlinak is becéztek, s akik nekünk keresztszüleink voltak. Fiuk, Kornél unokatestvérünk nekem később bérmaapám lett. Mögöttük laktunk egy szobában öt testvér és szüleink közös fürdőszoba- és konyhahasználattal egyazon lakásban. A konyhából nyílt a másik bejárata a lakásnak a falépcsős hátsólépcsőházra. Itt feljebb lehetett menni. Fölöttünk lakott egy Varga nevű valaki egy fiúval, és felségével. Mellettük a ház első traktusán Kővári Vilmos, akinek a beceneve foglalkozása miatt figaró volt, felesége nevére nem emlékszem, egy lányuk volt, Zsuzsának hívták. Balra elöl Bundics Zoltán lakott asszonyával, s hasonnevű fiával, akinek öccse a Gusztáv nevet viselte, viseli. Mögöttük Újvári János lakott szintén felségével és Jutka lányukkal együtt. Minden a házban lakó lány nálunk évekkel idősebb volt, talán Kővári Zsuzsát kivéve. Később a padlásszinten is lakhatóvá lett egy lakás, rövid ideig ott lakott szüleivel két lány. Az idősebb Gigi névre hallgatott, a kisebb tán Jutka volt, de ebben bizonytalan vagyok. Ha jól számoltam, negyvenheten laktuk a házat. Szép kis tömeg, egy nagyobb tanya létszáma. És ez a tömeg szélnek eresztetett kényszerűségből. Magunkat kiveszem belőle, mert 56 elején egy kétszobás zuglói bérlakást utalt ki a szakszerveztet vagy ki tudja, ki vagy mi.
PRAE
Házasság helyett alfaszövetség
Az idős szerzetes
alighanem minden Isten-áldotta napon tudna valamilyen nagyon jó és épületes
könyvet ajánlani elolvasásra. Ad is olykor ilyet. Rá is kérdez, hogy milyen
volt a könyv?
Hogy
ki és mikor olvassa el valamennyit, fogalmam sincs, mint ahogy arról sem, hogy
vajon ő maga elolvassa-e őket.
A
legutóbb feleségemet bombázta meg egy alfa-kurzusról szóló amerikai
csodakönyvvel.
Sok
minden eszembe jutott a könyvek kapcsán. Az egyik, hogy a könyvkiadás előtt
talán nem is üdvözültek az emberek, akik csak úgy bambamód éltek bele a
világba. A másik, ha már van alfakurzus, magam inkább az alfaszövetség
mellett szavaznék. Erről érdemesebb lenne könyvet írni. Figyelj csak, ez a
házaspárok szövetsége lenne. Olyan, amilyet az Isten álmodott, mikor az ember
bordáját csiklandta. Lehetne házasságnak is nevezni, de arra már senki sem
figyel oda. Szlogenszerűbb az alfaszövetség. Olyan mai. Röviden le is lehetne
írni, hogy mi a tartalma. Fogadok, kevesen ismernék föl a benne megbújó
házasságot, és sokan döntenének úgy, hogy házasság helyett inkább
alfaszövetséget kötnének barátjukkal, barátnőjükkel. És akkor ezek az alfák a
könyv anyagának tanulmányozásával, elsajátításával, no meg persze a gyakorlatba
való átültetésével olyan szép közös életet élnének, hogy alfa-sugárzásuk
messzire hatna. Ez lenne az ő akciórádiuszuk, azaz az a határ ameddig
kisugárzásuk elér, és hat másokra, a többiekre. Talán akkor alfakurzusra csak a
szinglik jelentkeznének jobb híján.
Röhögök
a görögök ábécéjén
Nem
vagyok idióta, (ι) csak mióta az eszemet tudom, deltás (δ)
szeretnék lenni. Csak csend, csak pssszít! (ψ) Most lemegyek alfába (α)
és erről álmodom. Szigma (σ) szigmárum, meg kell jegyeznem: jól érzem magam-ma
(γ). Kappa(κ) kapok az
alkalmon, hogy ne csak bétanult (β) mű (μ) [nű] (ν)
szövegeket szajkózzak, hanem eredetieket is, s ezeket mondjam el: omikron
(ο) csak akarom. Há-há-há-há kszíííí (ξ). – Egészségedre. – Kösz. Aki a-t mond,
mondjon o-t is. Ó-meg-a, (ω) e két jó hangzót-au, (τ) de
szeretem. Bár az „é” meg „a” a divat. Itt a lét, a tét, a lét-a (η) thét,
(θ)a'bbiza. Néhány kura-phi (φ) vagy khí (χ) nehéz
perceket ró (ς) a tévéző közönségre. Mindig csak a pipi-(ππ) jár
az eszükben, ahelyett, hogy lambdáznának (λ) legalább olykor-olykor (elüpszilonnal)
írva. [Nekem édes mindegy, hogy epszilon (ε) vagy üpszilon (υ)…
madár-madár.]: Zéta (ζ), a Gárdonyi-hős.
Utolsó kommentek