POST
Életemben többször olvastam a nevetésről, mert mindig is
nagyon szerettem nevetni, vagy nagyon szerettem volna. Úgy gondoltam, hogy
legjobb lesz, ha az ilyen című művel ismerkedek meg. Megvettem és nem olvastam
el Henri Bergson Nevetés c. könyvét, sem Dienes Valéria fordításában, sem az új
fordításban. Első – némileg kudarcos – endorfinpótlást remélő próbálkozásomat
követően már többször olvastam a nevetés mibenlétéről, társadalomban betöltött
szerepéről, hatásairól az egyénre és a közösségre. És … a nevetés témájú tanulmányok
rendszerszerűen elkerülik a poénok közreadását. Még a lábjegyzetekben sem
akadok egy rövid csattanóra, alapviccre, tudós könyvekre hivatkoznak ottan.
Jaj, de igaz erre is, aki tudja, csinálja, aki nem, tanítja.
Persze némileg oktalanság korholni a pszichológusokat komolyságukért, hiszen komolyan
ajánlják a nevetést. És ez nem vicc! Lássuk csak! A nevetés csakugyan komoly
dolog. Olvasom, hogy az egészség-megőrzési önsegítő-megküzdési módok
legalkalmasabb összetevői ezek:
belátás, elviselés (eddig a szeretethimnusz ajánlásaival azonos: mindent eltűr,
mindent elvisel),
függetlenség (aki házas tegyen úgy, mintha nem lenne az, szintén Szt. Pál),
kapcsolatépítés (a pogányok közt pogány voltam, a zsidók között zsidó, mindenkinek
mindene voltam, hogy…,)
kezdeményezés, kreativitás, (Hallom, hogy vallásos emberek vagytok, az
ismeretlen istennek állítottatok oltárt. [Areopáguszi beszéd]),
erkölcsi érzék (törekedjetek a jóra, hagyjátok el a sötétség cselekedeteit),
humor (Ha nem mondjátok meg, kinek a keresztségével keresztelt János, én se
mondom meg, hogy ki küldött engem. [Jézus humora]).
Bármilyen meglepő, az egyház 2000 éve tanítja az egészségmegőrzés útját!
Nos hát, ez a post ugye a nevetésről szóló írásokról szól. Nem akarok az emlegetett előadókhoz, komoly írások szerzőihez
hasonlítani abban, hogy nem nevettetem meg olvasóimat. Megmondom őszintén meg sem értem: hogyan tudják megállni, hogy ne hozzanak egy csomó viccet mondandójukat tarkítandó. Mindegy. Nekik segítek az alábbi összeállítással. Legközelebb tegyék teljessé előadásukat viccekkel, javaslatom szerint célszerű a duma végén kiosztani az A/4-eseket – mindenkinek egyet –, mert különben komolytalanná válik az előadás maga. ;-)
Most hát előbányászok egy csokor viccet
2002-ből:
PRAE
Az elmeorvos bemegy az üres
szobába, s így szól:
– Uram, most hogy kettesben maradtunk, nyugodtan elmesélheti, hogy mióta képzeli magát láthatatlannak.
*
– Képzeld, azt mondta a pszichiáterem, hogy én szerelmes vagyok egy
esernyőbe...
– Egy esernyőbe? Viccelsz?
– Képzeld! Nem mondom, vonzalmat érzek iránta, na de szerelmet!?
*
– Doktor úr, segítsen rajtam! Úgy érzem, két személy lakik bennem. Gondolja,
hogy tud segíteni rajtam? Jól tettem, hogy pszichiáterhez fordultam?
– Hohó, egyszerre csak egy beszéljen!
*
– Doktor úr, engem mindenki hazugnak néz!
– Ezt azért nem hinném...
*
Minden férfinak szüksége van egy feleségre, mert van egy csomó olyan dolog,
amiért egész egyszerűen nem lehet a kormányt hibáztatni.
*
– Doktor úr, a feleségem tegnap iszonyatosan fejbe vágott a sodrófával.
– És lett valami baja?
– Szerencsére nem, viszont a feleségem tegnap iszonyatosan fejbe vágott a
sodrófával.
*
Terapeuta: Nézze, véleményem szerint ön nem szenved nagyzási hóbortban,
megalomániában, vagy szerepzavarban. Továbbá Önnek szerintem nincsenek
identitás problémái sem.
Páciens: Értem, de megkérném, hogy álljon fel a székemből, és feküdjön
át a díványra, hogy folytathassuk a terápiát.
*
– Mit mondott doktor úr, elmehetek?
– Mondom elmebeteg!
*
– Én teljesen egészséges vagyok, doktor úr. A hangok is ezt mondják.
*
– Doktor úr, engem mindenki ostobának tart.
– Értem a problémáját. Mondjon el szépen, lassan mindent az elejétől.
*
– Dok-tor úr, en-gem min-den-ki os-to-bá-nak tart...
*
– Csak mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem akarnak elkapni...
*
Egy embert bevisznek az elmegyógyintézetbe.
– Ön hogy kerül ide?
– Elveszett a szemüvegem...
– Akkor miért ide hozták?!
– Miért? Ide hozták?
*
– Doktor Úr! Mondja, mit jelent az, hogy déja vu?
– Az az érzésem, ezt már kérdezte tőlem.
– Doktor úr, én telefonnak képzelem magamat!
– Tessék, itt a gyógyszer. Napi kettőt vegyen be. Ha nem használ, csörögjön
vissza a jövő héten.
*
Egy partin:
– Ön pszichológus?
– Miért kérdi?
– Ön pszichológus.
*
– Melyik a jobb, az Alzheimer- vagy a Parkinsonkór?
– ???
– Az Alzheimer, mert jobb elfelejteni fizetni, mint kilötykölni a sört.
*
– Csak úgy tudok segíteni, ha szépen elmond mindent a legelejétől kezdve.
– Jó. Tehát, kezdetben teremtettem az eget és a földet.
*
Pszichiáter a nővérhez:
– Elég ha úgy mondja: nagyon elfoglaltak vagyunk. Ne mondja azt állandóan, hogy
ez egy „őrültek háza”.
*
– Doktor úr, az a problémám, hogy rettenetesen feledékeny vagyok, képtelen
vagyok bármire is visszaemlékezni. Mit javasol, mit tegyek?
– Először is fizessen előre.
*
A hipochondria az egyetlen betegség, amelyben még nem szenvedtem.
*
Az a jó az Alzheimerkórban, hogy az ember minden nap új arcokkal találkozik.
*
– Doktor úr, az emberek állandóan semmibe vesznek.
– Következő!
*
Korábban többszörös személyiségem volt, de most már jól vagyunk.
*
– Doktor úr, állandóan azt képzelem, hogy egy macska vagyok.
– És mióta képzeli ezt?
– Már kiscica korom óta.
*
– Doktor úr, engem senki nem ért meg igazán.
– Ezt hogy érti?
– Doktor Úr! A bátyám csirkének képzeli magát!
– Nahát! És mióta?
– Három éve. Jöhettünk volna előbb is, de szükségünk volt a tojásokra...
*
– Doktor úr, a feleségem azt hiszi, hogy megőrültem, mert szeretem a kolbászt.
– De hiszen ez nevetséges! Én is szeretem a kolbászt.
– Ez nagyszerű! Akkor jöjjön el és nézze meg a gyűjteményemet, több száz van
már belőle!
*
Felirat Pavlov laboratóriumának ajtaján: „Kérjük kopogjon! NE CSÖNGESSEN!”
*
– Engem senki nem vesz komolyan!
– Ugyan, ne vicceljen már!
*
Új paciens a pszichológusnál:
– Olyan bizonytalannak érzem magam... Vagy mégsem?
*
Kliens a rogersi terapeutának: Nagyon lehangolt vagyok.
Terapeuta: Értem. Ön lehangolt.
K: Semmi nem megy jól.
T.: Értem. Önnek semmi nem megy jól.
K: Néha úgy érzem, öngyilkos lennék.
T: Úgy gondolja, öngyilkos lenne.
K: Igen, és most MEG IS TESZEM!
T: Értem. Most akarja megtenni.
K: (kiugrik az ablakon)
T: Értem. Vuuuuú... Paffffff.....
*
Mindig is hipochonder voltam. A francia drazsét már gyerekkoromban is
egyesével, egy pohár vízzel vettem be.
Utolsó kommentek