Ígértem. Tenzió:130/78. Ha felugrik, majd újra jelzem. (Jól dolgoznak a gyógyszerek.)
Miközben mérem, mindig azon elmélkedem, hogy szabadon, szeretettel és örömmel akarom fogadni állapotomat, mert szabadon, szeretettel és örömmel akarom szolgálni az Életet, akarom teljesíteni mindazt, amivel a teremtés művébe még beszállhatok fatalista módon, nem stréberen, de éberen, vállalva mindent, amire képes vagyok, hogy szebb legyen a világ.
Ráfér, nemde?
Meg rám is.
Közben felmegy a pumpa, de nem az enyém, hanem a gépé, és beáll valamilyen értékre. Hozzávetőlegesen pontosan, miként én is a teremtéshez. Akaratom szerint pozitíven és a jót előmozdítva. Erőszakmentesen.
Lehet, hogy nagykeddtől húsvét utáni keddig Zsuzsáéknál leszünk?
A döntés az ő kezükben van.
Így tudnánk szabaddá tenni Tamást, hogy elkészüljön előbb-utóbb szaktanulmányával.
Majd elválik.
Június végén is lehet, hogy Hosszúheténybe megyünk egy csöndes egy hétre. Találkozni a Valósággal az Ő jelenében. Attól függ, Tücsi mikorra kerül protézisműtétre. Tud-e még akkor jönni, vagy itt őrizem a szemeit, lábait s a kezeit.
Az hosszú lábadozással jár ugyanis, amennyire tudjuk.
Ugye nem tartozom ma már semmivel?
Akkor most Isten áldjon Mindnyájatokat. „Jézus segíjj!” Vagy ahogy az RM-táborban mondták: „Imádkozz, aztán dögölj!” Ez meg amolyan szilencium-félét kérő mondás volt.
Pápán is volt ilyesféle kérés katonáéknál, lámpaoltáskor. Az így hangzott (miután a surranójával sikerült valakinek kiütni a még felkapcsolt égőt): „Öreg, most aztán pofád befogd!”