Azt írja a Magyar
Nemzet, hogy közelítünk a harmadik világ felé. Az nem derül ki a cikkből,
hogy aluról vagy felülről közelítünk-e hozzá. Ha felülről, akkor süllyedünk, de
még nem értük el az ő szintjüket. Ha alulról közelítünk, akkor jó a tendencia,
de az meg nem igaz. Nem jó a tendencia, nem csökken, hanem nő az
adósságállomány, és a hülyeség egyenes arányban.
Sokszor az az érzésem, hogy nem érjük el a harmadik világ tagjai
egynémelyikének a szintjét sem, és nincs is sok esélyünk rá, hogy elérjük, ha
az egy főre eső adósságállománnyal számolok).
Nem akarok nagyon cinikus lenni, de hadd utaljak csak Medgye(kétessipszilon)
kijelentésére, miszerint az ország eladósítása legfeljebb néhány közgazdászt
érdekel. Költői kérdésem: Tényleg?
Ugyanilyen cinikus és vérlázító volt az a két évtizede elhangzott
rendőrfőtiszti kijelentés, hogy ne törődjünk a drogdílerekkel. Hazánk csak
tranzitország, ezért a nemzet nincs semmiféle veszélyben. Tudta, mert én is
tudtam, hogy hazudik. Ajánlanám figyelmébe a Pályázatfigyelőt, mely hatalmas
összegeket pályáztat a drogozás részkérdéseinek a megoldásaira. Elég volna
félretenni a cinizmust, és az összeg törtrészéért a rendőrséget rázavarni a
drogkereskedőkre. Ám akkor hatalmas összegektől esnének el mindazok, akik annak
a vámszedői, részesei. Csináljunk csak botrányos dolgokat, hatalmas pénzért, és
kezeljük szőr mentén ezeket – ugyancsak hatalmas pénzért.
A neten olvastam arról, hogy a vírusokkal való riogatás, a világon való
elterjesztésük, és az ellenoltóanyagok bizniszének is csak a profithoz van
köze, nem az egészségügyhöz. Vírus ellen ugyanis nincs igazán oltás.
O tempora, o mores, ismétlem ezredszer is. Irtjuk saját fajtánkat, irtanak
bennünket pénzéhes alakok, s a kormány nincs a helyén, csak látszólag. Évek óta
henyél.
Ma druszám, az Arany János által föltámasztott Toldi Miklós királynak elmondott
monológja csengett a fülembe. Hol vagyunk már ettől a nemzeti érzéstől, ettől a
tisztességtől, ami eleinket jellemezte. Idézem Arany Toldiját:
„Szeresd a magyart, de ne faragd le! – szóla,
Erejét, formáját, durva kérgét róla.
Mert mi haszna, símább, ha jól megfaragják,
Nehezebb eltörni a faragatlan fát.”
(Toldi
estéje)
Mi is történik itt velünk. Mit művelnek, akik a fogyasztás simaságával
kecsegtetnek? Akik kiénekelik zsebünkből az összes vagyonunkat amivel a föld
felett és a föld méhében rendelkezünk?
Mai királyunk, és tányérnyalói mit is tesznek, hogy ne így legyen? Vagy a
századok alatt semmi sem változott, s még olyan se lett?
Költői kérdés mindahány.
Így a munka ünnepe előtt sincs valami szívderítő bukéja a munkanélküliségi
rátát tekintve, de a mélyszegénység elharapódzását tekintve se.
Abba is hagyom, mert már lassan nem is Toldi, hanem Tiborc panaszainál tartok.
Mivel pedig az öreg Toldi üzenete forgott a fejemben naphosszat, hazafelé
lencsevégre kaptam egy fát, sima panel házfallal, és rámentem a fa kérgére. A
sorozat címe rendre a versszak négy sora. A fotóim között megtalálható az öt új
kép.
Utolsó kommentek