A kihagyott lehetőségek
Engem egy jó hírnévnek örvendő hittanár, Medvigy Mihály tanított több éven keresztül a piaroknál. Sok mindent kellene színes egyéniségéről elmondani, de itt csak egyetlen megnyilvánulására reflektálok. Előfordult ritkásan, hogy – igen sajnálkozó hangon – közölte velünk, hogy fegyelmezési teendői idejét megkurtították, mégpedig oly mértékben, hogy a mára tervezett, igen lényeges mondanivalójából a soron következőket, legalábbis mi, soha az életben nem fogjuk tőle hallani saját ostoba magatartásunk miatt. Akkor jókat röhögtünk beszólásán, mit akarhatott volna mondani okosabbat, mint amit mi dumáltunk meg egymás között: Napi focimeccsek eredményeit, kihagyott helyzeteit, ki hogy rúgott be az este valamelyik bárban, ahol elhitték, hogy nagykorú, és egyéb tini-bölcsességeket. Ám hogy mit nem hallottunk tőle többé sohasem, azt csakugyan nem tudtuk meg később.Kicsit így éreztem magam, amikor tegnap az oly ritka események egyikeként lementünk a közeli Duna-partra. A nap úgy világított, ahogy világított, a szemközti part hat-hét emelődaru karotta színét úgy írta sziluettként az égre, ahogy írta, a Duna felett csillogó szélű felhők olyanok voltak, mint amilyenek még sohasem korábban, és tudni lehetett, hogy az egész kompozíció egyszeri impressziója ezután soha többé nem tér vissza. A gyerekekről készültek jócskán fotók, egyik aranyosabb unoka, mint a másik, de a túloldal látványáról nem. Pedig a daruk szépen sorba álltak, délre fordított gémjükkel a legnagyobb felületet mutatva magukból, mintha csak egy egyiptomi festménynek álltak volna modellt. A fények közben megváltoztak, a levegőé, a vízé, a felhőké, a daruk kontúrjaié. Az egyszeri varázslat odaveszett egyszer s mindenkorra.
Ugyanúgy nem fogjátok soha az életben látni, mint ahogy mi se hallottuk a kimaradt poénos-tanulságos történeteket. Csupán azért, mert az én gépem otthon maradt, a másik meg nem olyan.
Utolsó kommentek