Mickey webnaplója

Az alaptörténet szerint nem mindegy: azt mondom-e, hogy egyöntetű vagy azt, hogy ön egy tetű. A magyar nyelvben nagyon sok hasonló lehet. Ma kettővel találkoztam. Az egyik, eredménnyel és viszonylag gyorsan vásároltunk, az előbb tértünk haza. Azt mondtam: Jól megjártuk. Ez, ha akarom, azt jelenti, amit az előbb kifejtettem: eredményesen tértünk haza. De ha a szokásos közhelyként értem, éppen az ellenkezőjét jelenti. Aki jól megjárta, az ráfizetett, azaz rossz boltot csinált, az pofára esett, pórul járt. Nem mai a szólás, már Pista nagybátyám emlegette csúfolódó dallammal: „Úgy kell néki, jól megjárta, ha-ha-ha.” Ha egyszer nem lesz jobb dolgunk, mint pontosan regisztrálni a csúfolódókat, akkor majd ide írjuk a dallamát is (most csak megelőlegezem, mert van jobb dolgunk is, mint egy mixolíd dallamtöredékkel bíbelődni: s f m r mrdt,s,s,s,.). A másik, amibe belebotlottam reggel, kissé hasonló. Istentiszteletre indultunk reggel (igen, arra, mert csak igeliturgia volt, nem mise), és eléggé kiszámítottuk, mikor kell odaérkeznünk. Nem szeretek késni (sehonnan, de előbb odaérni se sehova). Azt mondtam: Idő van. Ez azt jelenti, hogy eljött az ideje valaminek. Pl. ránézek az órára, és megállapítom: Indulás, mert idő van. Mindenki tudja, hogy a magyar guminyelv. Általában. Mondhatom, hogy sikereim vannak; vagy: mondhatom, hogy vannak sikereim, vagy vannak sikereim – mondhatom. De azt nem mondhatom, hogy van idő, amikor „idő van”. Ha egyszer eljött valaminek az ideje, azaz „idő van”, akkor éppenséggel nincs idő (semmi másra): indulni kell. Viszont ha csakugyan van (elég) idő, akkor még nem igaz, hogy „idő van”. Nem cserélhető meg büntetlenül a két szó.