Írni szeretek, szervezni nem. A nap mégis úgy indult, hogy az Auchanban vettem, amire szükség volt. A lányoknak egy-egy cserepes azáleát, Katinak egy arcopal-bögrét egy csomag hibiszkuszos csipketea (vagy csipkés hibiszkusztea)-keverékkel. QQ Kibédi E. könyvét kapta: Beszélgetések a papagájjal. Dedikáltam Neki: „Én nem hiszem, hogy normális vagyok”, mégis ezt a könyvet kapod. Remélem kedvedre fogod olvasgatni. Miklós, Tücsi.
Vettem még a hétvégére szükségeseket. Agapéra kaptam a negyedik helyen pogácsát, vettem mellé kekszet, volt még itthon korábbról rengeteg vegyes „rágcsa”. (Este kapom a telefonhírt: Sok kaja megmaradt a mai lagziról, semmit ne vigyek. Nem viszek. Még a masnit se, pedig Starjántól hoztam hazáig – agapéra.) Tücsinek vettem a kávét, két konyakmeggyet ajándékozás céljából. Remélem, ő elfogadja.Egész éjszaka töltőn voltak a cerka-akksik. Reggel bepakoltam a fotógépbe, majd gyorsan lekaptam a tegnap emlegetett zenekart. Nagy sikere volt a gépen látszó kicsi képnek. QQ kérte, rakjam fel a többi képeim közé. Amint hozzájutok, megteszem.
Aztán indulás Pestre, hogy hozzácsapódjak a Dráva utcából induló csoporthoz. Ott kirámoltam a kocsiból a Csellónak szánt söröket, és egy üveg mogyorókrémet, szereti őket. Ő viszont befogadott autójába, és lepotyautaztam velük Salgótarjánba. A nap a szokásos mederben telt el. Most röstellem, hogy a tálalásban, rámolásban olyan keveset mozdítottam, noha tohonyaságom nem új keletű. A hangulat ellen egy szavam se lehet. Vagy tizenhárman találkoztunk. Mindenki hozta a formáját.
Most senki se zongorázott, a gyerekek valamennyit gitároztak. Először beéneklésképpen elénekeltük a János bácsi a csatában c. fergeteges számot, majd a három ünnepelt tiszteletére valósi nótát, negyediknek pedig mindenkinek a tiszteletére, akiknek nem volt most születésnapjuk. A terülj-terülj asztalkám felhozatalát nem említem. Inkább csak jelzem, hogy horvát bor és sör is volt, a Csiától kapott whiskyt és napraforgómag-krémet mindenki megkóstolta. „A duda, pikula csimpolya szólt. Volt zene-bona, szólt a muzsika, szállt a hegy alól, heje-huja … Múlattunk, múlattunk, múlattunk jól”, hogy a lengyelből magyarított ének szövegével jellemezzem a napot. A melegszendvicset hatalmas torta követte, benne a fémcső, mely forszázzsal induló vadász-repülőgépre emlékeztető lángot szórt felfelé.
Mint mindig, most is sok féléről esett szó, még azt is elmeséltem, hogy miféle őrült szövegek járják a főiskolákat, egyetemeket. Vácról hozta egyik tanár: Az egyik lány az ő füle hallatára meséli diáktársának: „Képzeld, olyan depi voltam, hogy majdnem öngyi lettem.” Na hiszen. Én még ott tartottam, hogy az albi albérletet jelent, de ebben sem voltam biztos.
Idén nem készült beállított nagytotál a résztvevőkről. Vaktában lődözgettünk. Nekem feszt az volt az érzésem, hogy mindig mindenki háttal ül a fotóshoz képest. Azt meg minek lefényképezni. Azért néhány képet ellőttem. Majd kidolgozom őket. Készítettem egy képet a szemközti hegyoldal kálváriájáról, melyre olyan cikkcakkos út visz fel stációtól stációig, mint San Francisco híres utcája. De némely résztvevőről is. Emlékezetem szerint az ejtőzőkről, az ablakot reparálókról … és néha „a tömegbe is belelőttem” a vaktyúk effektusban bízva.
Utolsó kommentek