Mi benne az ellentmondás?
Végtelenül egyszerű. Arra várunk, aki már itt van.
Várjuk, hogy megszülessék Jézus karácsonykor, s buzgón látogatjuk
a misét (akár a rorátét is), ahol megjelenik a maga valóságában, ugyan a kenyér
és bor szín alatt rejtőzve. Várjuk, hogy közénk jöjjön, miközben tőle tudjuk:
ha ketten-hárman összejöttök az én nevemben, közöttetek vagyok.
Várjuk, hogy megszülessen, miközben tudjuk, hogy ha életünkbe fogadjuk, és
belőle, vele és benne kívánunk élni, akkor ő nem hagy el. Megígérte: „Aki
szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk,
és benne fogunk lakni.” (Jn http://emmausz.blog.hu/media/image/200911/13,23)
A Mester még ilyeneket is mondott: Én most elmegyek ahhoz, Aki küldött, de nem
hagylak magatokra titeket. Elküldöm nektek a Szentlelket.
És ezek együtt igazak.
Krisztus jelen van, de nem látjuk színről színre.
Bennünk él, de még nem vagyunk tökéletesek, ezért
nem vagyunk képesek ugyanúgy viselkedni, mint ő.
Bennünk él, de mi még úton vagyunk feléje, hogy
nyomában járva kövessük (keresztény követési effektus!).
Közelítünk hozzá, de beleolvadni sose fogunk.
Várunk rá, pedig itt van.
Miként az Isten országa is eljött már, de még csak csírájában tapasztaljuk.
Még csak építgetjük.
Köztünk jár, mégsem mindig élünk úgy, mint akiknek ez a sziklaszilárd és megingathatatlan véleménye.
Vele vagyunk testének napi vétele útján, mégis időnként vesszük a megtisztulás szentségét, mert bár egészséges a lelkünk, bőrünk tele van kórokozókkal, és talán belsőnkre is ráfér egy tisztítókúra.
Ilyesvalami az advent paradox mivolta: Várakozás a köztünk lévőre, hogy tisztán vehessük őt, akit szoktunk venni, mert általa, benne és vele élünk, akkor is, amikor nem vagyunk „sterilek”.
Hogy megtisztuljunk a ránk tapadt mocsoktól, megérkezéséig.
Utolsó kommentek