Mickey webnaplója

Egyik ismerősünk szokta mondani, amikor cikkei rendre késnek a kért terminushoz képest:
– Ne haragudjatok rám, de az elmúlt hetekben úgy el voltam havazva, hogy…
Igazát ma értettem meg. Konkrétan. Merthogy:
El vagyunk havazva.
Reggel, mise után a bevásárlóközpontba mentünk, és feltankoltunk napokra, némileg a jövő hétre, némileg karácsonyra is.  Még porszáraz sótól fehérlő és sósavtól büdös flaszteren jöttünk haza tökéletes időben. Na jó, mínuszok jártak már reggel.
Ám már kora délután kezdett idegesíteni, hogy kinézek az ablakon, és látom, havazik. Látom a hőmérőt is: mínusz hét fok. Nem nagyon tetszik ez nekem. Annál inkább is nem, mert Mosonmagyaróvárral beszéltünk telefonon. Ott is zuhog a hó. No, ha ott is zuhog, a széljárást tekintve semmi jóra nem számíthatunk – gondoltam magamban, de még mindig bizakodva. Hátha fordul a szélirány, hátha abbamarad a hóesés. Nem ez történt. Ahogy telt-múlt az idő, egyre gyanúsabbá lett esti indulásunk – szokásos regnumi találkozásunkat illetően. Nyári gumival sűrű hóesésben? Ez elég hervasztónak hangzott. Na jó, de Miklósnak megígértünk egy DVD-t, s be kellene adni. De hogyan? Amikor
El vagyunk havazva.
Ekkor jött egy telefon: – Jöttök?
– Várj, kiáltok, mert épp egy másik telefon is szól. Nem megyünk, illetve…
– Nekem téli gumim van, majd beugrok értetek – szól bele a másik mobilba VIP, aki némi kitérővel magával tud cipelni bennünket is. Fellélegzem. Rutinos sofőr, téli gumikkal. Ám a hó szakadatlanul esik. Egyre inkább azt látom, hogy
El vagyunk havazva.
Újabb telefon. Ezúttal Széll Vincéé. Ha lehet, még rutinosabb sofőr, aki két óra alatt ért haza a szomszéd kerületből autón, mert városszerte zuhog a hó. Ők is, mi is:
El vagyunk havazva.
Ahogy látom, a hó vastagsága egyre növekszik, és téli gumi legyen a talpán, akarom mondani a felnin, amelyik nem fullad bele ekkora hóba.
Közben e-mail a plébániára. A holnapi agapé, mi szerveznénk, veszélybe került, mert nem tudunk odamenni ilyen nagy hóban, hiszen egyre érzékelhetőbb, hogy
El vagyunk havazva.
A regnumi találkozó vezetője kétségbeesetten érdeklődik, hogy ugye azért megyünk? Mit kezdene egyedül a tíz főre készített vacsorával?
Nem tudom, mit kezdjen vele, mint ahogyan azt se tudom, mi mit kezdjünk három kiló kenyérrel? Csak azt tudom, hogy
El vagyunk havazva.
Még egy telefon VIP-nek. Tényleg át akartok jönni ebben a cudar időben a téli gumis autótokkal értünk? Egyértelmű a válasz. – Ha lehet, kihagynák a találkozót, mert belátják ők is, hogy mi mindnyájan egyaránt
El vagyunk havazva.
De jó, hogy így döntöttek, mondom Tücsinek, már készítettem a mondatot barátomnak: Rendben van, „menjünk, és haljunk meg vele együtt”. Merthogy most már akkora a hó, hogy csak a lánctalpasok közlekedhetnek benne teljes biztonsággal. És még mindig esik.
Így aztán most tényleg teljesen
El vagyunk havazva.
Megpróbálok néhány esti fotót készíteni ritka szép fehérleples hazánkról, még időben, mert hamarosan tizenöt fokkal melegebb köszönt ránk a meteorológia szerint. De addig is
El vagyunk havazva.
Hirtelen a nagy elhavazódásról készítettem néhány felvételt. Vaku-üzemmódra váltott a Fuji-gép, és soha nem látott csillagokká változtak a közeli hópihék. Semmit nem adnak vissza ebből a látványból az elkészült képek.
A nap tanulsága: Telve vagyunk tervekkel, s ezeket rendre szeretnénk megvalósítani. Idecipelni egy DVD-t, oda karácsonyi ajándékba angyalkákat, felolvasni ilyet, megjelenni ott, találkozni velük stb. Pedig.
Pedig nem ez a lényeg.
Jóllehet mind vándorok vagyunk, fontos olykor-olykor megállni és el-elgondolkodni az egész vándorlás értelmén, azon, hogy honnan hová tartunk, és miért. Ez fontosabb minden akciónknál, melyeknek olyan nagy feneket tudunk keríteni.