Mickey webnaplója

Mindenki Azt keresi.
És kevesen találják.
Mostanában csaknem műfajt váltottam. Tapasztalhattátok, hogy írásaim mellett rengeteg fotót is készítek. Naponta ötöt-tizet.
Keresem azt. A többiek is ezt teszik. Az internetes fotók darabszáma közelíti a végtelent. Sokat megnézek közülük. A témák változatossága nem is olyan sokféle. A legtöbben tájfotókat készítenek, mert az valahogyan tükrözi a valóságot, a teremtett valóságot, és közvetve azt is, aki teremtette.
Utána következnek a házasságot megörökítő fotók. Adódik: ahhoz hogy Azt megtalálják, sokak közvetetten ösztönösen cselekedve a házasságban lelnek az Isten képmására. A jegyes jóságában, a jegyeshez fűzött reményekben bizalomra találnak.
Harmadik helyen talán az állatokról készült képek állnak a gyakoriságban. Ők is a természet részei, ezért a maguk módján tökéletesek. Ezért szeretik az emberek megörökíteni őket.
Majd ezt követik az események dinamikáját, eredetiségét megmutató képek. Ezek többnyire sportesemények, de vannak természeti és háborús katasztrófákat mutató fotók is jócskán.
Már ritkábbak a portrék. Lehet, hogy személyiségi jogok miatt, de lehet, hogy nem. Ki vállalja az arcát? Ki az, aki összhangban áll magával, a világgal, embertársaival? Ki meri megmutatni valódi énjét? Biztos, hogy ez is benne van a portrék számának viszonylag alacsonyabb gyakoriságában.
Vannak aztán kivételes technikával készült képek. Minap néztem meg 50 képet, melyet a Hubble-teleszkóp készített a világmindenségről. Elképesztő gazdagságot mutatott meg. Végül is azt, hogy nincs két egyforma „arcú” égitest, egyforma működésű, mozgású, korú, halmazállapotú, életfeltételeket biztosító, színű, hőmérsékletű, korú stb. égitest. És Istennek mindegyikre gondja van.
Miközben nézegettem a „ködöket”, galaxisokat, fekete lyukakat, csakúgy röpködtek a millió fényévnyi távolságok. 
Ugyanilyen elképesztő a makrofényképek világa. Élőlények, ásványok bármiféle parányok szemmel sose látott részletei, a részletek harmóniája, szépsége. Legtöbbször lenyűgöző világ ez. Jelenleg még viszonylag ritkák e témában készülő képek, mert csak mostanában terjednek el azok a masinák, melyek képesek megmutatni a mikrovilág lényeit, fényeit, alakjainak változatosságát, gazdagságát.
Még ritkábbak a pillanatot megállító képek. Az én fényképezőgépemmel, majd ha nagy leszek, négyezred másodperces expozíció érhető el. Ez gyermekkoromban semmiféle technikával nem volt lehetséges. A legjobb Hasselbladok is csak a tized részét tudták ennek, később egyezred másodpercet. Ez a gyorsaság csakugyan röptében mutatja az esőcseppet kimerevítve, a puskagolyót élesben, a villámot éles kontúrokkal, és a sas madarat zuhanása közben. Magyarán képes megállítani az időt, a pillanatot.
Nos, művészek és megszállottak, előbb-utóbb megörökítenek mindent, ami megörökítésre érdemes. Mert keresik azt. A festő lefesti, a fotós képet készít róla, a zenész megénekeli, a költő rímekbe szedi.
Lehet, hogy elég volna magába tekinteni mindenkinek, hogy rátaláljon arra, akit keres. Lehet, hogy futkosunk mindenféle technikákkal, hogy elkerüljük a magunkba nézést?
Lehet.
De az is előfordulhat, hogy ezekkel a módszerekkel másoknak szeretnénk megmutatni valamit, amit megsejtettünk a valóságból és a VALÓSÁGBÓL.      
Én ma pl. ritmusokat fotóztam. Szép és rút ritmusokat. Azt akartam megmutatni, hogy a jó ritmus a harmónia része, a rossz pedig a hiánya.