Tegnap említettem Tücsinek, hogy ha én pap volnék, rendszeresen közölnék lelkipá-sztori sztorikat. De nem vagyok az. Viszont megírhatnám a parafadugó-sztorikat a megélt parafadugó-elmélet kibontásaként, aprópénzre váltásaként. A lényeg már a könyökötökön jön ki: Nem tervezek, hanem cselekszem, és van ebben valami izgalmas, valami kalandos, a „véletlen”-ek kiszámíthatatlansága, játékossága. Ma pl. induláskor a jó levegő arra ösztönzött, hogy keressem meg az egyik hegytetőt. A Széchenyi-hegyre gondoltam, de ezúttal nem fogaskerekűvel, hanem a Moszkva tértől busszal, mert nem közlekedni, hanem mihamarabb odaérni akartam. Két órát ütemezek naponta a kiruccanásra. Ez húszezer lépés, ha folyamatosan gyalogolok. Tízezer, ha a közlekedés elvesz belőle egy órát. Persze nem kőbevésett igazság a napi két óra, de mégis így alakult.
Nos elindultam a BKV-megállóba. Mindkét irányban elment a HÉV az orrom előtt. Viszont éppen bent állt egy Békásra menő busz. Nem sokat gondolkoztam, felpattantam rá, abban reménykedve, hogy a végállomástól indul talán valami a hegyek irányába. Ám ahogy leszálltam, ott töfögött egy 204-es. Egy gyors pillantást vetettem a táblára, s felpattantam, merthogy azt is indult. Régóta terveztem, hogy valahogy átmegyek a Megyeri hídon. Most kapóra jött. Persze előbb tett egy kanyart a budakalászi CORA-hoz, de utána néhány körforgalom közbejöttével rátért a hídfeljáróra. Ez csakugyan szokatlanul hosszú híd. Messziről mutatós, közelről se csúnya, inkább csak rettenetesen célszerű. Nos a túlsó oldalon a bekötő utat elhagyva ahhoz a ponthoz ért, ahol a régi 2-es út beszájazik Vác felé. Onnan tovább már ismerős vidékeken járt. Laktanya, Újpesti Cérnagyár, General Electric, a volt Tungsram, majd az Árpád-híd. Aki olvasta tegnapi csavargásom helyszínét, most elmosolyodhat, mert ma megint ott kötöttem ki. Miként a részeges ember Örkény egyperces novellájában. (A történet egy részegről szól, akit Hornyák úr, a házmester piszkosul utál, mert általában felcsengeti őt éjjel 11 után, hogy nyissa már ki neki a kaput. Egyszer nagy hó esik. A részeg hazatámolyog, felcsengeti a házmestert, és archaikus félmosollyal a fején üdvözli: „Jó estét, aranyos Hornyák úr…” Amaz mérgesen beengedi. A részeg fel az emeletre, ahol lakása van, és ahol tataroznak, és ahol elbontották a balkon rácsát. Jó levegőt akar, kibotorkál az erkélyre, és megtámaszkodna, de lezuhan egy hókupacba. Megvakarja a fejét, és mi mást tehetne, újra becsönget a kapun. Jön a házmester, ő meg mosolyogva: „Jó estét, aranyos Hornyák úr…”)
Nos, ez jutott eszembe, mert már megint ott találom magam a hídon. Előttem Buda, és fúj a déli szél. Orromba hozza a nagy tömegben nyíló útszéli zsázsa illatát. Nyílik még a szagos bükköny, a pipacs és a fehér mécsvirág is. (Onnan tudom, hogy megnéztem a növényhatározóban.) Ma elég sok felhőfotót készítettem, lehet, hogy fel se rakom őket. Próbáltam a nap különös ragyogását is elkapni, de vannak kétségeim a siker iránt. Mivel szűk fél óra alatt visszaértem a hídról, még tettem egy kört a Duna-parton. Szerintem megvan a tízezer lépés.
Kertünkben nem nyit a fügebokor.
Érdekes módon gyökérről újabb fügevesszők hoztak leveleket.
Lehet, hogy az öreg bokor törzse megfagyott a télen?
Nem tudom.
Mindenesetre van utánpótlás, mert az aprók közül több kihajtott.
A franciabalkonon elhervadt a tulipán, most a kövirózsa terpeszkedik ész nélkül. Viszont felütötte a fejét a Felálló Iszalag (növényhatározó) is. Ez méteresre is megnő, ha jobb körülményeket kap, mint nálunk.
Felfelé jöttömben összeszedtem a postát.
Mica kapott egy értesítést talán arról, hogy ösztöndíjban részesült a szakdolgozatának a témája, kidolgozottsága miatt.
Egyet a nyelviskolától (angol nyelvvizsga előtt áll), és
egy harmadikat is – Vedres Csabától. Alkalmasint az a kotta lehet benne, melyet esküvőjén szeretne eljátszatni az orgonistával. (Szilas Imre már megküldte a John Bull G-dúr rondót, melyet viszont kivonulásra szeretne eljátszatni.)
Mondanom se kell, hogy én meg a Greenpeace-től kaptam egy borítékot.
Gondolom, támogatást kérnek.
Még nem nyitottam ki.
Megemlítem még, hogy a rigók tanulékonyak. Írtam róla, hogy egyikük pánsíp glisszandót fúj, egy másik a volt szovjet himnusz első sorát vezeti elő, egy harmadik pedig - nem viccelek -: a Family Frost autójának a jelét recitálja (emléksztetőül abszolút hangokkal:
c ed fe g c'.)
Azért ez elég szenzációs, nemde? Már mástól is hallottam, hogy romlik az énekesmadarak műsora, mert mindenféle civilizációs hamisságokat megtanulnak.
Utolsó kommentek