Mickey webnaplója

Találtam egy „kidobott pénzt”. Na, nem az ablakon kidobott valamiről van szó, hanem  egy lejárt szlovák koronáról, egy 10 koronás érméről, melyet csakugyan találtam. Készítettem is egy elfogadható makrót róla, hogy lássam, amit szabad szemmel alig. Mint sebtében megejtett amatőr kutatásom nyomán kiderült, egy 10. századi, nagymácsédi lelet feszületábrázolását tették az érme előlapjára.  Ezt a honfoglalás kori keresztet egy „kaptorgá”-nak nevezett díszes, nyakba akasztható tasakocskában őrizték, hordták, akik meg tudták fizetni az árát eme ötvösmunkának.
Ma a szelektív hulladékgyűjtőt környékeztem meg, és elkészítettem a kukacsoportról a Kirekesztés c. fotómat. Mivel pedig tegnap „hegyet hágék, lőtőt (azaz lejtőt) lépék”, ma csak vízszintes erányban lépék, ki hogy ha kell, legény lehessek a gáton. Innen indulva északnak  barátkoztam a gát végén a Barát-patakkal. Sőt átsunyítottam csak úgy szabad szemmel a tegnap megmászott dombra, és alulról vettem célkeresztbe a puszta-dombi keresztet, s készítettem egy olyan képet róla, melyet megengedett a mai párásság. Ilyenkor szórt és tompa fény uralkodik mindenen, és a felvételek olyanok, mintha piszkos kamerát használnék.
Ma is verőfényes, szép idő volt a Duna partján. A tereptárgyak ismerősként üdvözöltek.
Ami utólag rögzült bennem: egyetlen hajó sem közlekedett barangolásom idején, ami azért szokatlan.
Még egy motorcsónak se.
Egy szkíf és egy kajak haladt el mindössze mellettem. Meg jó néhány futó.
Valaha a sétálók kezükben zseb- vagy táskarádiót lóbáltak, most nem ez a divat. A zene sokkal „fülbemászóbb”, egyenesen a fület csiklandozza a minihangszórókból áradó zene. A kívülállóknak nem hallható az adás. Azért a sétálók és futók keze sem üres. Csaknem mindegyikük plasztikpalackot cipel magával, mert víz vagy bármilyen egyéb folyadék nélkül el nem indul épeszű ember. Csak én. Én a kilós fényképezőgépet cipelem inkább. Inni meg hazajövök.
Tehát nem úgy van most, mint vót régen. Más ez a nap fenn az égen… Mást cipel a kocogó, mint régen. Vizet cipel,
vagy … mobilt. A mobil arra igen alkalmas, hogy ha pihenni akar a futó ember, megáll és telefonálásba kezd. (Vagy iszik egy korty vizet.)
Egyre feltűnőbb, hogy az emberek nem kívánkoznak önfeledten belebambulni a létezés közegébe, nem kívánják érzékszerveiket a jelen időtelenségén nyugtatni, és élményeket gyűjteni a puszta létezés jóérzéseiből. Muszáj valakivel virtuális kapcsolatot keresni, és jobb híján elmondani: „képzeld, most megyek hazafelé”, hogy egyértelművé legyen: aki itt megszólal, igen fontos valaki, még a járdán haladtában is kénytelen üzleti ügyeit intézni.
Jut eszembe: a házunk közelében egy erősen rúzsos valaki jobb kezében mobilját tartotta, bal kezében a műanyagzacskót szorongatta kutyusa piszkával, s középső szájával azt mobilozta, hogy sietnie kellene az operába, de a kutyus valami fontos szagot elemez a bokor tövében, és hiába kiabál rá, nem akar engedelmeskedni neki.
Mondom, hogy fontos emberek kitalációja ez a fránya mobil. Többek között arra is jó, hogy a biokapcsolatok helyett a virtuálisba meneküljön, aki ilyet szeret.