Mickey webnaplója

Két fajsúlyos idézet az általam tényleg végigolvasott Koch Sándor életműből:
1. Koch S. és a párt. Ezt írja: 1953-ban egy központi főelvtársnő leszólt a Központból, hogy sok a 100 [kísérleti] egérre a heti 15 kg tőzeg. „Hát nem eszi azt meg ennyi egér egy hét alatt, Kokk elvtárs.” „Nem is – volt tiszteletteljes válaszom – ugyanis csókolom tisztelettel, mindössze szarik beléje a ketrecéből az állatházban.” Nem csípte a választ, pedig igaz volt, mitöbb szakszerű. Pártolta volna viszont a dolgozók testedzését ebédszünetben. Találjon ki nekik valamit, Kokk elvtárs! Első ajánlatom két pózna volt egy hálóval, hadd röplabdázzon a dolgozó. Arra nincs pénz! Akkor legyen csak egy pózna kosárral, hadd kosarazzon a dolgozó! Az is drága! Megvan! Sakkozzon mindenki magával fejben! Ez olcsó, oszt mégis csak sport. Ezt sem pártolta…sőt kezdett gyanakodni, hogy nem igazán veszem komolyan a hasznos tanácsait. Pedig nagy ember volt. 1962-ben a párizsi magyar nagykövet nejeként működött!”
A történet önmagáért beszél.  
2. A virológus cikkeket kezd írni. „A szabad francia szellem ’gőzében’ nem gondoltam arra, hogy a Magyar Tudomány szerkesztői szerint nem az a fő, mit ír valaki, hanem az, hogy ki írja. Így azután – én hülye – meglepődtem, amikor a cikket mint közölhetetlent, lebunkózó lektori véleménnyel könnyedén visszadobták.”
Ez a helyzet igen általános világszerte, nálunk meg kiváltképp. Talán a szervilizmussal függ össze, talán a kései jobbágyfelszabadítással, a kései polgárosodással, s leginkább a befutottak önhittségével.
Példák sokaságát tudnám idézni eme tapasztalat alátámasztására.
– Ionesco-t nagyon megutálták Sartre-ék, mert megfogalmazott előttük valamit, amit ők akartak, de kivártak még.    
– Horn Gyula nagyon utálta Orbán V.-t, mert az oroszok távozását szerinte nem kellett volna forszírozni 89-ben. Tévedett.
– A szókimondó Balczó Andrásra azért haragudtak, mert mindig megmondta a véleményét. Igaza van, vélték, de nem értjük, hogy miért mondja?
– Saint Exupéry meg azt említi a Kishercegben, hogy a török csillagász egy kongresszuson elővezette felfedezését, de senki nem hitt neki, mert turbánosan, törökösen volt öltözve. Az előadást később frakkban megismételte – és sikeres lett. Íme a megjelenés tekintélye.
Egészen általános ez a kitétel: „Igaz, igaz, de ne te mondd!”
Ám az ellenkezője talán még veszélyesebb. Nagy tekintélyű emberek olykor kövér ostobaságokat bizonygatnak. Nincs ellene más védekezési lehetőség, mint az éberség, a mondandók kritikával való fogadása.
Sajnos a legtöbb ember részben hiszékeny, részben képzetlen, részben pedig kritikátlan. Jó észnél lenni, mint A jó öreg Marshala volt Salinger Zabhegyezőjében, aki a tábornok díszbeszédébe belebeszélt, mondván: Ez is piszkos hazugság.
Sokszor ha hangosan nem is, legalább magunkban mosolyogjuk meg a „piszkos hazugság”-okat.