A Nyomorultakat olvasom. Nemegyszer találkoztatja V. Hugo az olvasót a transzcendenssel. Pl. Jean Valjean tanúvallomásakor a bíróságon, vagy Fantine halálának leírásában, és még sorolhatnám. Igyekszem hozzátenni: az író romantikus, aki ördögről és angyalról, pokolról és mennyországról ír váltakozva, és meglehetősen következetesen elválasztva a két véglethez tartozók táborát.
Mindenesetre csaknem lehetetlen ezt a fajta emelkedettséget befogadni, amikor az „immanens világ” egészen mást mutat.
Sűrű köd. Szmog?
A Duna csaknem kilép medréből, holnap tetőzik. Lehet hogy lezárják az alsó rakpartot.
A festőművész D. kórházba vonult,
a tél az előrejelzések szerint visszatér, újra havazás várható.
Fenyeget az influenza járvány. A tévé okádja a rossz híreket:
még mindig vörös iszap,
még mindig újabb korrupciós ügyek,
még mindig a régiek is.
Még mindig hatalmas a víz alá került mezőgazdasági terület,
még mindig magas az államadósság,
még mindig gerjesztett rossz hírünk terjeng Nyugaton.
A mai evangéliumi szakasz arról szól, hogy régi ruhára nem varrnak új ruhából való foltot, régi tömlőbe nem töltenek új bort. Az új bor új tömlőbe való.
Ennek a nemzedéknek ki halnia, hogy egy új, szeretetre fogékonyabb vegye át a helyét?!?!
De vajon van-e valami különbség az egyes nemzedékek között?
Ha igen, az Isten csak kegyelméből lehetséges.
Mint ahogyan a történelemben olykor meglévő békésebb időszakok is.
Utolsó kommentek