Mickey webnaplója

Mára – két napi tobzódás után – fotósböjtöt rendeltem el. Bár ott kényelmetlenkedett a kilós teher a bal vállamon, összesen két képet hagytam a négyből. Egyiken tenmagam árnyéka volna, mely az árnyékvilágban ugorja át az alvilág folyóját, a Styx patakot.
Mégis a másikat rakom a poszthoz. Ez egy igen ritka madárfaj jeles képviselője!
Egy tőkésréce.
Kérdezhetnéd, többet ér-e a kacsa az én árnyékomnál.
Mire én: Nem ér többet, de a képeket a blog valamiért a szélesebb talpára állítja, ezért az árnyékom oldalról lebegne be a képbe, mint valami kísértet, így hát a fekvő formátumú récét választottam. Úgyis csak amolyan hangulati elemként szerepel az aktuális szöveghez.
Ma pl. a szegénységről akarok szólni.
A kacsának semmije sincs. Még árnyéka se. Nekem van árnyékom, melyet egy drága fényképezőgéppel örökítek meg, mely szintén az enyém.
Tehát szegénység.
„Szegények mindig lesznek veletek” – prófétálja a Krisztus, a Mester.
(Miért nem Krisztus, és miért „a” Krisztus? Azért, mert a Krisztus szó Felkent-et jelent. Márpedig a Felkent elé dukál névelő: A Felkent.)
Szegények mindig lesznek velünk. De miért? – kérdezhetnéd. Mire én hosszas magyarázatba kezdenék:
A teológia felel rá: A Szentháromság három személy, Atya, Fiú és Szentlélek. Ez a háromság kenózisban él egymással: egymásból él. (kenózis = önkiüresítés).
Képletesen szólva: üres a kezük, hogy elfogadhassák a másik kettőtől jövő adományokat. De nemcsak a kezük üres, egész lényük teljes önátadás, teljes bizalommal a többiekre bízott létmód. Isten hallatlanul szegény, ha a birtoklásra gondolunk. Ezért aztán minden az övé.
Van egy nevelő célzatú játék, mely errefelé tereli a gondolkodásunkat. „Engedd el magad”-nak hívhatnám, de lehet, hogy más néven fut.
A lényeg.
Egy többtagú társaságra bízod magad. Körbevesznek téged, s bekötik a szemedet. Most megkérnek rá, hogy álltó helyedből dőlj el valamerre. El fognak kapni, hogy kőbe ne üsd magadat. Szokni kell ezt a látszólagos kiszolgáltatottságot, valójában ráhagyatkozást a többiekre. Átadni nekik a felelősséget a te épségedért. A végére élményszerűen tapasztalod meg, milyen is másokban bízni „elesettség”-edben.
Na már most. Játsszunk el a gondolattal:
Mi lenne, ha csak akkor ennél valamit, ha megkínál valaki.
Mi lenne, ha csak akkor innál, ha megkínál valaki.
Előbb szomjan, majd később éhen halnál.
Az üdvösség a kenózis jegyében képzelhető csak el.
A végtelen és kölcsönös figyelmesség jegyében, a végtelen szeretet jegyében. Ezt élik a Szentháromság személyei. Ez vár ránk.
Mi köze ennek a szegénységhez? – teheted fel jogosan a kérdést.
Annyi, hogy általuk gyakorolhatjuk egyedül a ráhagyatkozást, a szeretetet. Az egymásból élést, a szolidaritást, az empátiát, mely mind-mind a szeretet megnyilvánulása. Ennélfogva rászorulunk a szegényekre, különben soha nem ismerjük meg az osztozkodás örömét, a Gondviselés jelenlétét és működését. Szegények nélkül tele lesz folyton a kezünk, s nem fér már bele semmi és senki. Ez volna maga a pokol. A pokol végtelen önzése és ebből fakadó magánya.
Mutasd a tenyeredet! :)))