2010. október 27.-i posztom témája: projekt magyarul…
Egy komment érkezett: „Hát ide nem gyűltek a kommentek, pedig vártam volna...” – írja grin.
Válaszlevelemben ezt írtam neki: Persze, hogy nem gyűltek, mert nincs ilyen szavunk. Ami a project szóhoz jelentésként tapadt, az egyetlen magyar szóval sem írható le.
De szerintem az angol szó sem azt jelenti alapértelmében, amivé lett.
Szándékcél, csoportcél, áhított cél, elképzelt tárgy, dolog, szolgáltatás stb., aminek a megvalósulása érdekében egy csoport apait, anyait bedob. A jövőben elkészíteni tervezett dolog. Valós délibáb, amire tervezői úgy tekintenek, mintha már megvalósult volna.
Meg is valósult a fejükben.
Magam is törtem rajta a fejemet, és megtaláltam egy lehetséges fogalmat rá: készülmény (a készítmény szó foglalt, és már létező valamire utal a fogalom, az általam alkotott pedig azt vetíti előre, hogy dolgoznak egy később elkészülő valamin. J, egy készülményen.) Ez szerintem egy szóban lefedi az angol projekt szót, legalább is azt, amit értenek rajta. És ha én volnék Széchenyi István, akkor volna is rá esélyem, hogy elterjedjen honi berkekben, mint a „legnagyobb magyar” által kreált Ön, önök szó. Korábban a kegyed, kend, uraságod, maga stb. szavakat használták.
Hátha Gyorgyovich Miklós is tehet valamit a magyar nyelvért.
Tehát KÉSZÜLMÉNY a nyerő szó. De még ha befutna, akkor is el kellene telnie a befogadás hosszú idejének, amikor is furcsálkodás nélkül hangozhat el egy ilyesvalamilyen mondat: Már fél éve dolgozunk a készülményünkön, most arra várunk, hogy eredményt hozzon beadott pályázatunk. 
Csak az a baj, hogy tekintélyes név nélkül nincsen
elfogadható anekdota, nincs
elfogadott poén, világszerte
ismert szállóige.
Ha Mark Twain írt volna egy ilyenféle mondatot: Úgy elbújt, mint hajdinakása a mocsárban, ma százan idéznék. De hát ezt én találtam ki. Nem hiszed, hogy így van? Akkor idézek egy O’Henry-mondatot: Úgy megráztam a kölköt, hogy csak úgy zörögtek a szeplői.
Ugye, ez már ismerős?
Nem?
Akkor egy másikat veszek elő: 
Vagy: „Kint is vagyok, bent is vagyok, jaj, de nagyon boldog vagyok.” (LGT)
Jut eszembe, hogy ez rám is vonatkozik.
Társszerkesztői státuszom megszűnt.
Fizetésem nincs, blogaláírásomban szerepel még a munkahelyi telefonszámom, de értelme nincs, hiszen soha nem vagyok ott megtalálható.
Van még néhány felhasználatlan névjegykártyám, és a Távlatok honlapján továbbra is társszerkesztő a titulusom, jóllehet nincs mit társszerkeszteni. Ha elkészül egy tanulmány, amely tetszik a főszerkesztőnek, felteszik és kész. Mivel előfizetés nincs, anyagi vonzata sincs annak, hogy elolvassa-e valaki, vagy sem.