Mickey webnaplója

Ma lecseréltem BKV bérletszelvényemet az utolsó 100 naposra (majd még 2 db hónapos kell, hogy utána ingyen utazzam – végleg).
Végleg? 
Hacsak…
Hacsak ki nem tolják a korhatárt,
hacsak ki nem jelentik, hogy a nyugdíjas éppoly értékes ember, mint többi, ugyan már miért utazna ingyen? 
Ki tudja.
Még meglehet, hogy a nyugdíjasok közül, aki még fel tud ugrani, azoknak a köréből önkénteseket toboroznak, és hasznot hajtatnak velük. (Érzékelhetitek, hogy óvatosan fogalmazok.) Az önkéntes magától: „önként és dalolva” ajánlja fel még működő képességeit a köz javára.
És nem is képtelenség, amit mondok. Az idősnek is kell a testmozgás. Ha ehhez szöges botot használ, akkor az útjába eső szemetet feltűzheti rá, hogy a szelektív hulladékgyűjtőig sétáljon vele. Ott megszabadul terhétől, és újabb portyára indul. Amolyan csillagtúrára a kukakonténertől indulva. Vagy ha ahhoz szottyan kedve, csigavonalban is körözhet, hogy az általa bejárható területet megtisztítsa a gondatlanul elhajított – vagy a széltől odafútt – vacakoktól.
Ha nem önként, de buzdításra vállalkozik a szemétszedésre, akkor társadalmi munka a neve, ha fizetnének érte, közmunka a neve.
Ma valamikor megérkeznek hazai unokáink szüleikkel. Az az érdekes eset áll fenn, hogy noha négy unokánk Franciaországban él, kettő meg Mosonmagyaróváron, egy hónapon belül mind a hatukhoz van szerencsénk. A franciákhoz ugye mi mentünk ki, a magyarok pedig felkeresnek minket, hogy húsvétig nálunk töltsék az időt.
Ma is lementem rövid időre sétálni (korábban a bevásárlóközpontban járkáltam néhány 10 000 Ft erejéig, aztán meg itthon porszívóval sétáltam körbe a lakást), megsétáltattam a fényképezőgépet is, de a hideg elég gyorsan hazahajtott. Kevés volt az egy szál rövid ujjú blúzom a 15 fokban és az élénk szélben. Nem is találtam jó témát a szokott sétányon. Talán ha megérkeznek a rokonok, adódik még alkalom a fotózásra.