Mickey webnaplója

Tegnap ünnepi pogácsák, ünnepi szendvicsek, üdítők, ásványvizek, pezsgők és borok előkészítve. Látom ám, hogy az éhesebbje oda-odakap a kitett javakhoz, és „szemezget” a finom falatokból. Hangosan szólok a szervizről gondoskodóknak,  hogy a pimaszok is hallják: Takarjátok már le a szendvicseket, mert jönnek rá a legyek. Ha ebből se értettek az érintettek, akkor semmiből. P. még hozzátette: Ő is látott ilyet, de furcsamód csak két lábuk volt a legyeknek.
E. odalépett hozzám, azzal, hogy meghív egy jó kávéra. Nosza, mondtam. Ám az órás előadás kezdetén – méltán – még nem hozatták fel a kávét, részben azért, mert kihűlne, részben, mert a fogadás hivatalos kezdetére csaknem elfogyna a hívatlan fogyasztók buzgalmából. Ez a poénba ültetett mohóság nem jött be. 
T. meséli: A híres ember odaül a dedikálók közé, és a vele készült interjú-kötetet írogatja alá szorgalmasan. A mellette ülő interjúkészítőt észre sem veszi a nagyérdemű. A sorbanállók közül senki nem tudja, hogy a kötet az utóbbi szellemi terméke, és úgy illene, hogy ő dedikáljon.
Hogy ez a mentalitás mennyire elterjedt, az is igazolja, hogy egy szerző azt kérte, hogy az általam pesztrált bibliográfiájában a saját művei közé soroljam az vele készült beszélgetős könyvet.
Utóbb az interjúkészítő elpanaszolta, hogy az ő kötete nem is szerepel a lajstromban. Persze nem találta, mert ott szerepelt, ahol nem kellett volna, ott viszont nem szerepelt, ahol kellett volna.
Ezek mind apró-cseprő ügyek. Teljesen eltörpülnek azok mellett a szeretetlenségek mellet, melyeket naponta követnek el rasszok egymás ellen, vallások egymás ellen, szélsőségesek egymás ellen, magukat a többiek fölé helyezők mások ellen. Ismertem korábban is a CSI magazinját, most a neten is felfedeztem ezt a hírportált.
http://www.csi-magyarorszag.hu/
Szörnyűségekről számol be, melyeket főleg az iszlám tagjai követnek el keresztények ellen. Mint hírül adja, kb. 240 millió keresztény szenved üldöztetést ez idő szerint a világ legkülönbözőbb országaiban.
Ki kell egészítenem ezt azzal, hogy elég sok szervkereskedő, emberkereskedő, nő és leánygyermek kereskedő is garázdálkodik világszerte anélkül, hogy tevékenységük ellen határozottan fellépnének azok, akiknek ez (volna) a feladatuk.
Most mégis maradjunk az említett hírportálnál. Ízelítőül egy csaknem találomra kiválasztott híranyagot hozok ide.
„Sajnos vannak esetek, amikor semmit sem tehetünk – panaszkodik az orvos. –Leginkább azokat a volt rabszolgákat sajnálom, akiknek a kegyetlen tulajdonosa szándékosan kioltotta a szemük világát.
Ez történt Garang Piol Akollal is. Még gyerek volt, amikor négy barátjával együtt elrabolták. Társainak útközben sikerült megszökniük, de neki nem. Mikor elfogták őket, a rabszolgahajcsárok addig verték botokkal a fiúkat, míg végül mind a négyen meghaltak. Garangnak mindezt végig kellett néznie! A kiskamasz teljesen összezavarodott. A gyilkosok fenyegetése ellenére sem tudta visszafojtani a zokogását. Erre büntetésből kiverték az egyik szemét. „Legalább most van okod a sírásra” – csúfolták cinikusan. A 13 éves Ker Aleu Deng mindkét szemére vak.
Korábban már írtunk a fiúról, akit tulajdonosa fejjel lefelé akasztott föl egy fára, és egész nap így kellett lógnia. Kegyetlen mesterének még ez sem volt elég, még borsot is dörzsölt áldozata szemébe, amitől az teljesen megvakult. Az orvos itt már semmit sem tehet. Ám dr. Luka mégsem adta föl a reményt, hogy az éles eszű gyereken segítsen: mindent megtett, hogy útlevelet szerezzen neki, amit Ker időközben már meg is kapott. Talán külföldön egy vakok iskolájában segítenek majd rajta.”