Mickey webnaplója

„Ilyen ember kell nekünk, ilyen ember pompás,
kinek feje éjjel-nappal világító lámpás.”
– vidámkodnak a Nickleby Miklós hősei Dickens regényében kopasz barátjukon.
Az én szituációmban és az egész napja tartó hidegfront hűs szelére átfordítva ezt fogalmaztam meg magamnak (és Nektek):
Ilyen idő kell nekünk, ilyen idő pompás
kinek szele mindeneket felüdítő forrás.
Mondtam is a Tücsinek, hogy igazán azt szeretném, ha életem hátralévő részében maradna ez a kellemes idő. Ám ismerve a frontok néhány napos időtartamát, alighanem mégsem jó ötlet, hogy életem hátralevő része ilyen gyorsan  leperegjen.
Mindenesetre a dagadtakat és az időseket, valamint az idős dagadtakat, és betegeket megrostálja a forróság. Elvégzi azt a feladatot, amit más földrészen korábban a kókuszdiófa. Felkergették rá az öreget, és huszonnégy órát kellett fenn töltenie. Ha leesett, akkor több probléma nem volt az etetésével, ha kibírta élve, akkor elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy gondoskodjék magáról a következő évben.
Vannak még egyéb hajmeresztő történeteim pl. a japánokról, akik a havasokba küldték az öregeket egy napi hideg élelemmel stb., stb. de inkább abbahagyom.
Ma jócskán beleharaptam a lexikon csiszolgatásába. Olyan mint a kásahegy. Nincs vége-hossza, és egyformán elméleti.      
Viszont nagy öröm is ért. Éváék szép képeket küldtek a hatodik unoka fejlődéséről. Már egész hölgy. Feltenném a blogba, de ezt a ziccert elorozta a technikai szűkösség. Egyszer kértem – és kaptam – bővítést. De a képek olyan nagy felbontásúak, hogy nem tudja elviselni a blogom, hogy naponta lógjanak rajta fotók. Már egyet se visel el.
Kár.
Így az marad, hogy mesélek Flóráról.
Kicsit rövidebb a haja, mint az enyém,
ugyanannyi foga van, mint nekem, és
ő magácska vadonatúj – teli van élettel és mosolyog.
Isten éltesse!