Mickey webnaplója

Ma legszívesebben annyira tömören fogalmaznék, mint a Tanú c. film egyik epizódja:
Ló, kém, fej, puff…
Rájöttem, hogy keskeny az M7-es.
Lefelé 3 óra, ma
vissza 3 és fél óra volt az út.
Odafele is egy összecsúszós baleset, visszafelé is egy ilyen állította meg rohanásunkat. 30 km-t egy óra alatt tettünk meg a sztrádán 30 valahány fokos hőségben. És fizettük a matricadíjat.
Miről írjak? Reggel
nem puszilgathattam Flóra fejét,
nem találtam a szilvafa árnyékában sem,
nem kellett előhozni a babakocsit a garázsból, inkább laposra hajtogatni.
Blanka meg is jegyezte: Olyan kevesen vagyunk.
Ma a zárás jegyében telt el a nap.
Begyömöszöltünk két kisautóba egy négytagú családot, illetve három felnőttet valamennyi vackával együtt, melyet magával cipeltek, cipeltünk a 11 Balaton mellett töltött napra, (ez a három felnőtt nem stimmel, az egyik autóba két felnőtt és két gyerek, a másik autóba négy felnőtt, megjegyzés tőlem Tücsi ). Ezenkívül persze az útra vizet, a hűtőből a megmaradt ételeket, italokat.
Idehaza azonnal leeresztettem a hűtő-fagyasztó gépet, mert elhatároztuk, hogy
„kikaristoljuk” a jégtől,
megtisztítunk mindent, ami benne van,
polcokat,
fiókokat,
állványokat,
falakat.
S úgy tettünk, ahogyan beszélénk.
Másfél óra alatt értük el a kívánt hatást. Új frigóba pakoltuk be a hűtenivalókat.
Közben a sivatagi körülmények között tengődő muskátlikat és egyéb növényeket megpróbáltam éltre locsolni. Micáék hoztak halászlét Isitől, én meg itt ülök a gép előtt, és tudom, hogy ma nem lesznek felrakva a nyaralás képei, még mutatóba sem.
Be is fejezem az írást, mert megfürödvén a mellettem dolgozó ventilátor már megszárított. Most megyek vacsorázni.
PS. Már a lakás se a régi.
A hintahorogról leakasztva az ülőke, és csak lelki füleimben cseng Estelle felhőtlen jókedve, kacagása.
Mindenkinek jóéjszakát.
Éváéknak is, akik hazaérkeztek Franciaországba,
Zsuzsáéknak, akik szintén megérkeztek – Móvárra.