Mickey webnaplója

Amikor felkelek, még teljes a sötétség. A reggeli himnuszt (Ragyogva fénylik már a nap, az Úrhoz szálljon énekünk…) legfeljebb Vlagyivosztokban mondhatnák el, ahol csakugyan fényes lehet már a nap, ám ott nem tudnak magyarul. Így hát próbálgatom átalakítani, hogy ne hazudjak már kora reggel: „Egy lámpa ég, s én fent vagyok, az Úrhoz száll az én dalom, hogy minden ártót űzzön el, járjon ma mindenütt velem.”   
Ám ezt a dallamot valamiért kiüti egy másik, mely már éjszaka is bennem szólt. A Szőke Anni balladája. Az meg azért érdekes, mert hasonlóságot fedeztem fel a dalban megfogalmazottak és országunk EU-fogadtatása között. „hívta a város, hívták a fények, ó, Szőke Anni, becsaptak téged…”
Reggel bementem az üzletközpontba. Már a parkolóban találkoztam a kapitalizmus lényegével: Én több pénzt húzok ki a te zsebedből, mint te az enyémből, különben rosszul járok. Rendőrök csaptak le egy üres autóra, melynek feltehetőleg nem volt parkolási engedélye a rokkantak számára kijelölt sávban. Sokat nem kellett dolgozni a tetemes bírságért. Nemde?
Célszerűen haladtam a boltban. Zabital, kenyér, zsemlék, negró, mustár, ketchup. Célszerűen nem vittem magammal szatyrot sem. A zacskó zsemle egyik ujjamon fityeg, zsebembe gyűrtem a mustáros üveget, másikba a cukorkát, belső zsebembe a ketchupot, kezembe pedig a kenyeret, rajta a zabitalt. A kocsiban aztán elrendeztem mindent, mert egyébként két bevásárlótáska hevert a csomagtartóban.
Így jöttem haza.
Kezdődik tehát a hét, kirepülnek a dolgozók, Mica előbb látogatóba megy. Viszi a szükséges elemózsiát. Mivel gyakorta teszi meg a kórházhoz az utat – legalább reggel és este –, érkezésekor a kilincs lenyomásakor összerázkódom. Milyen híreket hoz. Próbálom arcáról leolvasni a ború vagy a bizakodás jeleit. Erről OV jut eszembe, akinek EP-i meghallgatása során arca elsötétült amikor az üres pocskondiázásokat hallgatta, az járhatott a fejében, hogy milyen méltatlan és tartalmatlan rágalmakban részesíti valamelyik jól fizetett ostoba. Máskor pedig, amikor védelmére kelt egy-egy normális arc, felderült a tekintete, alábbhagyott a nyomás, vonásai azonnal megbékéltek, csaknem megpihentek, hogy erőt gyűjtsön a legközelebbi támadásra. Erről pedig a Mesterre asszociáltam, Aki azt kérdezi az őt gyalázóktól: „Ugyan melyik jótettemért akartok megkövezni?” Vagy másutt: „Legalább a tetteim miatt higgyetek.”
Tudjuk: Nem hittek neki, felfeszíttették.
Micára visszatérve, kívánom, hogy legyen oka megbékélt és derűs tekintettel hazatérni a kórházból, sőt a gyors felépülés folytán kórházba járása is váljék okafogyottá. 
Míg rovom a sorokat, bekiabál, mert hírt kapott. „Levente picit jobban van, javult a légzése, nyugodt éjszakája volt.”
Hála Istennek!