Mickey webnaplója

Elkészült a nagy mű – mondhatom a költővel. Magam is költővé lettem, mert a begépelésre szánt hanganyag annyira esetleges minőségű, hogy óhatatlanul is eltértem olykor a félrehallható mikrofonhangtól. Adott alkalommal nem is bántam.
Beigazolódott, hogy egy jó beszéd nem okvetlenül jó olvasnivaló is. Mások az elvárások egy szónoktól, és más egy írótól. Biztos, hogy az általam másolt szöveg eltér az eredetitől, és ez olykor elbizonytalaníthatja az olvasót. Máskor viszont – állítom – hogy az általam szerkesztett szöveg jobbá teszi az olvasnivalót az elhangzottnál.
Most, hogy elkészült a mű, csend vesz körül.
Megszűnt a visszhangos terem kétnyelvű anyagára való összpontosítás.
Persze ez a csönd is relatív. Írás közben be kellett csuknom az ablakot, mert jöttek a fűkaszások robbanómotoros eszközeikkel, és éktelen zajongásba kezdtek.
Most mindez már nincs így.
Ablak nyitva, a frissen lekaszált széna illata tódul be a szobába. Mellé olykor egy-egy vonat veri fel a csendet. Közel lakunk az esztergomi vasúti töltéshez. Olykor meg egy-egy leszállásra készülő repülő hangicsál, mert az egyik légifolyosó felettünk húzódik Ferihegy irányában.
***    
Nem állom meg, hogy ide ne hozzak egy frappáns hasonlatot, amelyet a horvát szerzetes mondott az egyik érdeklődő kérdésére – merthogy felettébb tetszik. Az istenélmény átadhatósága iránt érdeklődő zarándoknak azt mondta: Olyan könnyű egy istenélményről beszámolni, mint elmesélni, hogy milyen illata van a rózsának.
Édes?
Olyasmi. Illatos, mint a liliom, mint az ibolya, de mégis egészen másmilyen. Eltér az orgonáétól is. De hogy valójában milyen, azt csak az tudja elképzelni, aki már érezte ezt az illatot.
Hozzátehetem, hogy a vakon születettnek se tudom elmondani, hogy milyen a barna szín, és miért más, mint a zöld, vagy a piros.