Tegnapi eszmefuttatásom kilőtt több témát, melyek ugyancsak foglalkoztattak. Pl. anyácskánk születésnapja volt (RIP). Pl. Levente állapota javulást mutat. Már teljes erőből sír, amikor túlissza magát. A kórteremben, ahol eddig két gyerek és mamája tartózkodott, oda – timsózás után (de az is lehet, hogy cipőkanál segítségével) – egy harmadik párost is beraktak. Az új gyereknek középfülgyulladása van. Lehet, hogy Elviráék még költöznek kórházon belül. Én már azt szeretném látni, hogy hazaköltöznek.  Ez leghamarabb talán a jövő hét valamelyik napján valósulhat meg. Nincs adatom arról, hogy a picike hány kilós, de szépen és szorgalmasan szopik és kap tápszert is, amennyi belefér. És úgy hallom, egyre több fér bele. Mica szerint nőtt is valamennyit.
Tegnap visszaemlékezést írtam a Goldbergerben töltött szűk másfél évem élményeiből. Nem tudom, megküldjem-e az Óbudai Múzeumnak. Még nincs kész, mert további részletekkel ki akarom egészíteni.
Mivel verőfényes idő volt, tegnap sétáltam egy jó nagyot, vagy inkább andalogtam a gáton, néhány csigát megelőzve. Közben készítettem fotókat. Restellem, de korábban napokig nem dugtam ki az orromat. Ez a disznóság azért fordulhatott elő, mert a fényképezőgép nem panaszkodik kutyamód, hogy azonnal vigyem le pisilni, kakálni. Így csak a lelkiismeretem morog, hogy miért teszem ezt vele.
Tegnap elvitte Tücsi a Evangelii nuntiandi javított változatát. Nem akarom itt részletezni, röviden azért összegzem tapasztalataimat a leirattal kapcsolatban. Objektív műfordítás eleve lehetetlen. Mégis több visszatérő hiba kiküszöbölhető egy kis odafigyeléssel.
A segédigék sűrű használata teljesen idegen a magyar nyelvtől.
A kenetes régies kifejezéseket fel kellene váltani azokkal a közszókkal, melyeket a mai magyar polgár használ.
A nyugati nyelvekben a magyarhoz képest fordítottan, a mondaton belül előbb áll a birtok, utána a birtokos. Az idegen nyelvek ennek megfelelően kapcsolják a szerkezet után az újabb mondatrészeket. A magyar adott esetben teljesen kénytelen átformálni a mondatot, ha azt akarja, hogy az átlagember megértse.
A műfordítók gyakran abba a hibába esnek, hogy úgy vélik, elég, ha tükörfordítását adják a nyugati szófordulatoknak. Ez nem megy. Nem a mi nyelvünket kell átállítani torz idegenre, hanem a magyar észjárásnak megfelelően visszaadni az idegen szöveget. Mondok egy példát. A német megiszik az étteremben egy presszót. A magyar csak röhög ezen, ha ezt olvassa, mert itthon egy duplát iszunk, esetleg egy feketét esetleg kapucinert, de presszót soha.
A zsinat után meghonosodott az inkulturálás fogalma. Ezen azt értik, hogy kölcsönhatásban áll a vallási hagyomány és az egyes népek kultúrája. ezért kölcsönösen odafigyelésre, alkalmazkodásra van szükség. Mivel nyelvében él a nemzet, legalábbis a miénk, ezért kiemelt fontosságú, hogy minden dokumentumot élvezetes és könnyen érthető stílusban hozzanak honpolgáraink tudomására. Ez valósítja meg az inkulturálást, és ezért a magyar teológia egyik sürgetően megoldandó feladata. Ellenkező esetben fordított hatást ér el valamennyi írott anyag. Unalmas voltánál fogva alig valaki fogja elolvasni, megérteni és tartalmát életébe beépíteni.
Sietek kijelenteni, hogy nem azt értem az előzőeken, amit az Apostol így fogalmaz: „…jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” (2Tim 4,3–4)
Nem tartalmi változtatásról, hanem közérthetőségről és helyes magyar mondatok alkotásáról beszélek mindnyájunk érdekében, a közérthetőség érdekében, az eredményesség érdekében.